Egy nagy színész ment el – Sinkó László halálára
Fotó: Kovács Bence / Népszabadság/archív |
1940-ben született, 1962-ben végezte el a színművészeti főiskolát. Utána négy évet Debrecenben dolgozott, 1966-ban lett a Nemzeti Színház tagja. 1982-ben a Katona József Színház akkor alakult csapatához csatlakozott. Itt tudott felnőni testvére, Sinkovits Imre mellé, egy más, egy újabb, korszerűbb színházi stílusban ért el hasonló színvonalat, alkotott hasonlóan összetéveszthetetlen személyiséget. Übü királya rendkívüli karikírozó képességéről, az abszurdban a köznapit, a triviálist megmutatni tudó adottságát kamatoztatta. Básti Julival az ocsmányság csodás párosát alkották meg.
1994-től 1998-ig Székely Gábor Új Színházában játszott, itt Moliere darabjában Sganarelként adott feledhetetlen képet a korlátoltságában öntudatos, harciasan jámbor kisemberről Cserhalmi György Don Juanja mellett. 1995-ben kapott Kossuth-díjat.
Öt évig szabadúszó volt, de addig is sok színházi és filmszerepet kapott. 2003-ban lett ismét a Nemzeti tagja, 2014-ben választották a nemzet színészévé.
Nagyon tudatosan, alaposan dolgozó színésznek vallotta magát, a szerepet eltartotta magától, elemezve, gondolkodva járt végére a soron lévő figurának. Ez mindig jelentős eredményt hozott, bár ritkán olyat, mint A színházcsináló volt. Jó volt pedig Az imposztorban Sopronban, a Lear királyban Zalaegerszegen, voltak jelentős alakításai második Nemzeti Színház-i idejében is, legutóbb például emlékezetes volt Caragiale Zűrzavaros éjszakájának amúgy feledhető előadásában is.
És nyilván nézői-kritikusi maximalizmus, követelőző önösség volt többet várni tőle.
Nagy színészként kell emlékeznünk rá.