Egy asztalhoz ültetik az EP-képviselőjelölteket a szakszervezetek

Öt párt EP-képviselőjelöltje ismerteti majd a munka világával kapcsolatos elképzeléseit a május 1-jei majálison a Városligetben. A szakszervezetek egy asztalhoz ültetik a Fidesz, az MSZP, a DK, az LMP és az Együtt-PM egy-egy jelöltjét.
Ami nem sikerült a parlamenti választási kampány során, azt a szakszervezetek összehozták: a szokásos május 1-jei majálison sikerül egy asztalhoz ültetni öt párt európai parlamenti képviselőjelöltjét, hogy vitafórumon ismertessék, illetve ütköztessék a munka világával kapcsolatos elképzeléseiket, valamint programjuk azon elemeit, amelyek a munkavállalók helyzetének javítását colozzák – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Pataky Péter, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

A meghívást a Fidesz, az MSZP, a DK, az LMP és az Együtt-PM is elfogadta. Egy kérdésre válaszolva Pataky közölte, hogy egy pártot nem kerestek meg. A Jobbik kapcsán vita folyt ugyan, de végül abban egyeztek meg, hogy a szakszervezetektől idegen értékeket képviselő pártnak nem küldenek meghívót. Az elnök hangsúlyozta: olyan szervezet képviselőjével, amelynek tagjai uniós zászlót dobnak ki az ablakon, nem kívánnak találkozni.

Az elnök kiemelte, hogy a szakszervezetek távol tartják magukat pártpolitikától, ám mindenkivel készek a korrekt párbeszédre. Ennek része a vitafórum is, amit az előző EP-választás előtt is megrendeztek. A cél az, hogy a munkavállalók megismerhessék az EP-mandátumokért küzdő pártok programját, és annak alapján dönthessék el, melyikre kívánnak majd szavazni május 25-én.

Arra a felvetésre, hogy tavaly Mesterházy Attila MSZP-elnök ellátogatott a szakszervezeti sátorba, Pataky kijelentette: bárkit szívesen látnak. Így örömmel vennék, ha a miniszterelnök is felkeresné a Városligetben ünneplő szakszervezeteket.

Kedden rövid ünnepség keretében emlékeztek meg az első május 1-jei szakszervezeti megmozdulásról, amelyen 1890. május 1-jén mintegy hatvanezren vettek részt. Pataky kijelentette, hogy most nem szerveznek tüntetést – csupán egy rövid nagygyűlés lesz –, de nem feledkeznek meg arról, hogy május első napja elsősorban a munka, a munkavállalók ünnepe, amely alkalmat kínál arra is, megfogalmazzák követeléseiket.

A jelszó most „Új irányt Európának"! – hangoztatta Pataky. Új irányt követelnek tehát a gazdasági válság és a megszorítások után, és szeretnék elérni, hogy új munkahelyeket teremtsenek, csökkenjen a fiatalok körében igen nagy arányú munkanélküliség, a munkavállalók pedig kapjanak tisztességes megélhetést biztosító bért.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.