Égetésre készülnek a hallgatók

Pénteken folytatják tiltakozó akciójukat a diákok: délután öt órára "hallgatói szerződés égetés"-t hirdettek meg a Moszkva térre (Széll Kálmán tér). A szervezők azt kérik a résztvevőktől, hogy nyomtassanak ki odahaza egy-egy példányt a hallgatói szerződés formanyomtatványából, és vigyék magukkal a demonstrációra.

A Facebookon újabb hallgatói megmozdulást hirdettek meg a diákok: ezúttal az ELTE társadalomtudományi karának HÖK-tagjai invitálják péntek délután öt órára az érdeklődőket a Moszkva térre. Meghívójuk szerint megelégelték "a helyi Hök-ök passzív teszetoszaságát, valamint a HÖOK szélkakas módjára forgó hozzáállását a diákok ellenállásához". Szerintük az említett szervezetek nem képviselik kellően a hallgatóság érdekeit.

"Szociális munkásként kötelességünknek érezzük, hogy felhívjuk a hatalmon lévők és az egész társadalom figyelmét a társadalmi igazságtalanságokra, ezért a jelenlegi és a leendő hallgatók érdekében figyelemfelkeltő demonstrációt szervezünk, melynek keretében hallgatói szerződéseket fogunk elégetni" - olvasható a felhívásban.

Eredetileg délután négy órai kezdettel tervezték a megmozdulást, ám megtudták, hogy "A Város Mindenkié" csoport szintén 16 órára hirdetett tüntetést a Kossuth térre "Lakhatást, demokráciát, jogállamot!" címmel. "Mivel a lakhatási téma is ugyanolyan fontos, mint az oktatás, és többen is jelezték, hogy szívesen részt vennének mindkét demonstráción, ezért a 'hallgatói szerződés égetés'-t egy órával elcsúsztattuk" - olvasható a közösségi oldalon. A szervezők azt ajánlják az érdeklődőknek, hogy az internetről nyomtassák ki a hallgatói szerződés formanyomtatványát, hogy minél több embernél legyen elégetnivaló papír.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.