Semjén egyházaknak ígért ajándékát ügyesen becsomagolták

Akkor is megkaphatnák az egyházak az adó egy százalékát, ha az adófizetők nem szánnak a célra annyit – derül ki a parlament előtt lévő egészségügyi salátatörvényből.

Meglehetősen szokatlan módon váltaná valóra a kormány Semjén Zsolt (KDNP) miniszterelnök-helyettes korábban megfogalmazott nyilatkozatát, miszerint akármilyen gazdaságpolitikai fordulat vagy megszorítás következik is be, az egyházakat nem érheti hátrány – ez derül ki a Galamus internetes portálon szombaton megjelent írásból.

A cikk szerzője, Fazekas Csaba arra hívja fel a figyelmet, hogy kakukktojásként került a parlament előtt lévő egészségügyi salátatörvénybe „Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény módosítása.”

A javasolt paragrafusrevízió arra irányul, hogy amennyiben az egyházakat az évi „1 százalékos” lakossági felajánlások folytán megillető összeg nem éri el a személyi jövedelemadóból befolyt bevétel 0,9 százalékát, akkor „ennek mértékéig az egyházaknak ténylegesen átutalandó összeget a központi költségvetésből ki kell egészíteni”.

Vagyis lényegében mindegy, hogy hányan ajánlják fel személyi jövedelemadójuk 1 százalékát valamely egyháznak, úgyis megkapják a – majdnem – ugyanakkora összeget (90 százalékát). Az 1 százalékok összege nagyjából 11 milliárd forint, miközben az idei adóbevallások során valamivel kevesebb mint 4 milliárdot ajánlottak fel csupán az adózók valamely egyháznak, a tavaly év végén szigorított egyházügyi törvény értelmében már csak 31 felekezet valamelyikének. Vagyis a mostani törvénymódosítás a költségvetést mintegy 6 milliárd forinttal fogja terhelni, amelyet az említett egyházak kapnak. A hírek arról szóltak szeptemberben, hogy bár az adófelajánlások száma nőtt, az összegük mégis csökkent, elsősorban az egykulcsos adózás miatt.

A javasolt törvénymódosítás nemcsak azért aggályos, mert akkor kerülne rá sor, amikor a köz- és felsőoktatásra, a kulturális intézményekre és számos más területre egyre kevesebb állami támogatás jut, hanem azért is, mert az egészségügybe csomagolt egyházfinanszírozási törvény egyetlen oka az, hogy beteljesülhessen Semjén Zsolt egyházaknak tett ígérete.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.