Egész településeket evakuálhatnak

Kedd déltől veszélyhelyzetet hirdetett ki Orbán Viktor kormányfő a Duna áradása miatt az érintett térségekre. A kormányfő azt kérte a folyó mentén élőktől, szükség esetén készüljenek fel az esetleges evakuálásra, amely akár egész településeket is érinthet.

A miniszterelnök a kormányzati koordinációs bizottság ülése után elmondta: az árvízi védekezéshez szükséges költségvetési forrásokat megnyitották, és megkezdték a szakemberek átcsoportosítását az árvízveszélyes területekre. A kormányzat mozgósítani tud körülbelül 8 ezer katonát, ugyancsak 8 ezer katasztrófavédelmi dolgozót, 1400 vízügyi szakembert és 3600 rendőrt. Utóbbiakkal kapcsolatban Orbán Viktor azt kérte Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy az ő mozgósításuk ne járjon a közbiztonság csökkenésével az ország más területein.

Az Ausztriától kapott adatok alapján történelmi magasságú vízállás várható a Dunán, és elhúzódó védekezésre kell berendezkedni. Óriási víztömeg érkezik, amely szerdán lép be az ország területére, ezért a legnehezebb időszak a hétvégén várható, a kormány energiájának legtöbbjét így a védekezésre kell összpontosítani - közölte Orbán Viktor a veszélyhelyzet-kezelési központban tartott sajtótájékoztatóján.

Hangsúlyozva ugyanakkor: "reális esély van arra, hogy megtartsuk a vizet a medrében", ennek érdekében folynak a gátmagasítási munkálatok. Orbán Viktor azt kérte az állampolgároktól, hogy működjenek együtt a hatóságokkal, mert "a víztömeg olyan óriási, hogy valóságos kockázatot jelent az emberéletre nézve". "Ha van együttműködés, mindenkit meg fogunk védeni" - mondta, majd azt is kérte az emberektől, hogy szükség esetén készüljenek fel az esetleges evakuálásra, amely akár egész településeket is érinthet, de a kabinet bízik abban, hogy erre nem kerül sor.

A kormányfő egyúttal állampolgári részvételre buzdított a védekezésben. A kormányzati koordinációs bizottság ülésén részt vett Tarlós István főpolgármester is, a miniszterelnök tájékoztatása szerint ugyanis a védekezés középpontja valószínűleg Budapest lesz.

A törvény adta lehetőségek

Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye egészét, valamint Pest megye és a főváros egyes területeit érinti a miniszterelnök által kedd déltől elrendelt veszélyhelyzet. Pest megye váci, szobi, szentendrei és dunakeszi járására, valamint Budapestnek a Duna-part menti területeire - az I., a II., a III., a IV., az V., a IX., a XI., a XIII., a XXI. és a XXII. kerületre - érvényes a veszélyhelyzet.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt rendelet szerint a veszélyhelyzet elhárításával kapcsolatos kormányzati kommunikációt Pintér Sándor belügyminiszter hangolja össze. A védekezés költségeit a kabinet várhatóan a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló keretből biztosítja.

Az alaptörvény szerint "a kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén (...) veszélyhelyzetet hirdet ki és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be". A kormány veszélyhelyzetet kihirdető rendelete alapesetben 15 napig hatályos.

A katasztrófavédelemről szóló törvény szerint veszélyhelyzetben a településeken a helyi katasztrófavédelmi munka irányítását a polgármestertől a katasztrófavédelem területi vezetője által kijelölt megbízott veszi át.

A törvény szerint veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat és hatáskörét a polgármester (a főpolgármester), illetve a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja.

Az önkéntes mentőszervezetek bevonását a védekezésbe a hivatásos katasztrófavédelem központi szervének vezetője rendeli el. Veszélyhelyzetben a polgármester és a jegyző hatáskörébe tartozó államigazgatási feladatot rendelet is megállapíthat.

Veszélyhelyzetben korlátozható a járműforgalom, valamint a lakosság közterületi tartózkodása, továbbá szükséges esetben elrendelhető a kitelepítés is.

A törvény szerint veszélyhelyzetben elrendelhető ideiglenes polgári védelmi szolgálat is.

A kormányfő azt kérte a folyó mentén élőktől, szükség esetén készüljenek fel az esetleges evakuálásra, amely akár egész településeket is érinthet
Budapest, 2013. június 4. Orbán Viktor miniszterelnök a kormányzati koordinációs bizottság ülése után a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban 2013. június 4-én. A kormányfő a Duna áradása miatt veszélyhelyzetet hirdetett ki az érintett térségekre. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.