Eger küzd a falfirkák ellen

Korábban úgy gondolták, legalizálják. Nem sikerült.

A korábbi évek három-ötmillió forintos keretével szemben az idén már hétmilliót  költött Eger városa a barokk műemlékeket egyre inkább elborító  falfirkák eltávolítására - jelentette be a település polgármestere  kedden.

A falfelületek helyreállításánál nem vizsgálják a tulajdonviszonyokat, csupán a városképi szempontokra vannak  tekintettel - közölte sajtóbeszélgetésen Habis László.

Ezzel  kapcsolatban felidézte, hogy korábban több kísérlet történt a  településen a graffitizés legalizálására - például nagy  falfelületeket jelöltek ki, hogy ott a falfirkálók legálisan  gyakorolhassák szenvedélyüket -, ám egyik akció sem vezetett  eredményre.

Most arra készülnek, hogy éjjellátó kamerákat szereljenek fel  ott, ahol a leggyakoribbak a falfirkák. Ennek érdekében pályázatot  nyújtottak be a Belügyminisztériumhoz, amely ötmillió forinttal  támogatja a kezdeményezést - mondta Habis László.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.