Éger évet értékelt

Mind a viszályokon, mind a külső-belső támadásokon felülkerekedő testületi vezetőként lépett Éger István a sajtó elé, hogy a magyar orvosi kamara nevében értékelje az egészségügy most záruló esztendejét.

Az egyik szeme sírt, a másik nevetett, mert mint mondta: az egy évvel ezelőtti tisztújítását kísérő lejárató sajtókampány, valamint az azóta történt, politikai színezetet sem nélkülöző külső és belső támadások ellenére a kamara megerősödött és végzi a dolgát.

A Népszabadság is beszámolt tavaly decemberben a kötelező kamarai tagság bevezetése után zajló tisztújító közgyűlés körüli botrányokról. A tisztújító közgyűlés jogszerű lebonyolítását tavaly decemberben a tagság egy része vitatta, sőt, néhány kamarai tag törvényességi felügyeleti eljárást kért a szakminisztertől. Az orvosok amiatt is zúgolódtak, hogy kamara regisztrációs díjat szedett a kötelező kamarai tagságukat megújító orvosoktól. Az alig egy hete lezajlott küldöttközgyűlés után ismét törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett két kamarai tag. Ezúttal a tagdíjemelés módját kifogásolták az érintettek. Szilvási István professzor – a kamara egykori alelnöke, a törvényességi felügyeleti eljárások egyik kezdeményezője – lapunknak azt mondta: mindaddig nem fizeti be a tagdíját, míg a vizsgálat le nem zárul.

Éger István szerint azért jó dolgok is történtek. Így 2012-ben – hosszú idő után először – az egészségügyben dolgozók kaptak bérkiegészítést. Üröm az örömben, hogy a többletpénz nem lett az alapbér része. S bár a hivatalos kormányzati kommunikáció szerint az orvosmigráció csökkent, az orvosi kamara elnöke szerint ez nem igaz, s könnyen lehet, hogy év végéig újabb rekordot dönt. Szavai igazolására az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) adatait idézte, miszerint idén szeptember végéig összesen 779 orvos és 164 fogorvos kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt. Csak a harmadik negyedévben 261 orvos és 51 fogorvos igényelte a kérelmet, és ez Éger István szerint azt jelenti, hogy az orvosmigráció a tavalyihoz képest nem csökkent és nem lassult le.

A negatív jelenségek közé sorolta, hogy az idén is újratermelődik az egészségügyi intézmények adósságállománya. Ez egyes becslések szerint év végére akár a 80 milliárd forintot is elérheti – mondta. Éger István a kamara eredményei közé sorolta, hogy a kormány az idei szinten tartja majd a 2013-as gyógyszerkasszát.

Hozzátette: a gyógyítás, mint szolgálat, bizalmi elven alapul. "Így ha tovább rombolják az orvosok egyébként is megtépázott tekintélyét, az a betegeken csapódik le" – jelentette ki. Arra a felvetésre, miszerint Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a közelmúltban többször is nyilvánosan szólalt fel a kamara, illetve személye ellen, Éger azt mondta: ő is érzékelte, hogy egyes „civil szerveződések” nem az együttműködést keresik, hanem egyre nyilvánvalóbb módon fordulnak szembe a kamarával. Az, hogy valakinek személyes ambíciói fontosabbak, mint a szakma korrekt képviselete, valójában őt magát minősíti – mondta Éger István Papp Magorra utalva.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.