Vita a rezidensek pénzéről: Legyen tökös az államtitkár!

Csak dühöt, ellenkezést váltott ki az orvosok körében a tárca múlt pénteken nyilvánosságra hozott, a rezidensek egy részének havi 100 ezer forintos ösztöndíj ajánlata – állítja Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki egyben visszautasította, hogy ily módon ossza meg az egészségügyi kormányzat az orvosokat.

A köztestület elnöke sérelmezte azt is, hogy a döntést illetően a kormányzat – noha ezt törvény írja elő – nem egyeztetett a kamarával. „Ha ezt megtette volna, akkor talán elkerülhető lett volna az orvosok széleskörű fölháborodása. Egy ilyen intézkedéshez a kamara nem adhat támogatást” - jelentette ki.

Éger István
Éger István

Éger elmondta: noha az orvosoknak nagy szükségük van minden fillére, nem hagyhatják, hogy a több mint 30 ezer orvosból, mindössze hatszáznak jusson valami, a többinek meg semmi. Hozzátette: öt évig nem jelentéktelen pénzről van szó, akik megkapják ezt az ösztöndíjat, havonta nettó 190 ezer forint jövedelmük lesz, miközben még az ötven feletti szakorvosok sem rendelkeznek ekkora jövedelemmel.

Az intézkedés soha nem látott bérfeszültséget generál a rendszerben - a kamarai vezető szerint. Éger hozzátette: a kialakult helyzetről ma délután elnökségi ülésen tárgyalnak a szervezet vezetői. Egyebek mellett megfontolják azt is, hogy a kormányfőhöz vagy közvetlen környezetéhez forduljanak, és jelezzék: az egészségügy helyben jár, és ez már „elmondhatatlan károkat okoz.”

Legyen tökös az államtitkár!

Délutánra nyilvános vitává fajult a kamara és az egészségügyért felelős államtitkár közötti vélemény különbség. A kamara elnökének délelőtti sajtótájékoztatójára reagálva, Szócska Miklós elmondta: ez csak a kezdett, nem akarnak megállni 600 orvos ösztönző programjánál, de valamit mindenképpen azonnal tenni akartak.

Üzenni akartak az idén végzőknek, akiknek – Magyar Rezidens Szövetség fölmérése szerint – 30 százaléka bizonytalan abban, hogy repülőre üljön vagy maradjon.

Eddig azt követelték a kormánytól a frissen végzettek, hogy „lépjen azonnal, ha itthon akarja tartani az orvosokat.”  Erre az ösztöndíj-program volt az első lépés. Szócska elmondása szerint bízik az ország fejlődésében, hogy öt év múlva is tartani tudják anyagilag a most felajánlott lehetőséget.

"Ha ez így van, akkor az államtitkár legyen tökös és írja bele a szerződésbe, hogy öt év múlva nem csökken majd az érintettek jövedelme" - reagált Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke Szócska nyilatkozatára. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.