Eger: melyik Fidesz az igazi?

Jogszabályellenes volt a Fidesz egri csoportjának 2009-es feloszlatása - ezt mondta ki jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla. Most az a kérdés, hogy ki képviseli jogszerűen a nagyobbik kormánypártot Egerben?

A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen kimondta: jogszabályellenes volt az egri Fidesz-csoport 2009-es feloszlatása - adta hírül a heol.hu. Dr. Megyesi Melinda, a felperes jogi képviselője a lappal azt közölte: az eljárást Bakos László, a Fidesz korábbi helyi alelnöke indította, aki úgy látta: valótlan vádakat hoztak fel akkor, amikor a megyeszékhelyen megszüntették és újraszervezték a pártot.

A heol.hu megkereste a Fidesz egri szervezetének jelenlegi vezetőit, de ifj. Herman István ügyvezető alelnök azt mondta, csak azután reagálnak és intézkednek, miután megkapták a jogerős ítéletet írásban is.

A Fidesz Országos Választmányának elnöksége 2009. október 5-i ülésén egyhangú döntéssel oszlatta fel az egri csoportot. Az akkori megyei elnök, Balázs József két éve úgy nyilatkozott, hogy az egri szervezetben kezelhetetlen állapot alakult ki, a csoport üléseire őt megyei elnökként sem hívták meg, sőt a jegyzőkönyveket sem küldték el számára. Az egriek működésére jellemző volt, hogy a Fidesz legutóbbi tisztújítására egyetlen delegáltat sem tudtak küldeni - sorolta akkor az alapszervezettel kapcsolatos problémákat. Ezzel szemben Szeleczki János, akkori városi elnök úgy vélekedett, hogy – néhány apróságot leszámítva – nem volt különösebb gondjuk a működésben.

A heol.hu kérdésére, hogy most melyik egri Fidesz léte a jogszerű, dr. Megyesi Melinda azt mondta: ezt már nem az ő dolguk eldönteni.

Az egri után egyébként több megyei Fidesz-csoportot is feloszlattak, 2010-ben erre a sorsra jutott a lőrinci, a füzesabonyi és a gyöngyösi csoport is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.