Eddig az MTV nyerte az olimpiát

Több mint duplájára emelték az m1 átlagos közönségarányát az olimpiai és a Forma–1-es közvetítések. A köztévé ezzel felkerült végre a nézettségi toplistákra, más kérdés, hogy a kertévék egy Gagyi mamival is le tudják nyomni régi-új riválisukat.

Felkerült a nézettségi toplistákra az MTV: az olimpiai és a Forma-1-es közvetítésekkel a köztévének sikerült felküzdenie magát a két országos kereskedelmi adó híradói, bulvársorozatai és filmjei által uralt dobogóra.

Az m1 az olimpia július 27-i megnyitója óta "tartósan" vezető helyen áll a teljes lakosság és a 18–49 közötti korosztály tévézési szokásait mutató napi tízes toplistákon, ahová eddig a hétvégi Forma–1-es futamokon kívül legfeljebb a Híradóval, vagy egy-egy filmmel, új műsorral (DTK show, Magyarország, szeretlek!) tudott felkerülni.

Az olimpia első 13 napjából az m1 összesen 6 napon (főleg a hétvégéken) szerzett dobogós helyet, a múlt hétvégén még a Forma–1-es közvetítéssel, most pedig az olimpiai meccsekkel (a teljes lakosságon belül mért átlagos nézőszámról – AMR –, illetve közönségarányról – SHR – van szó.). A ranglistát ebben az időszakban, tehát július 27. és augusztus 8. között szinte kivétel nélkül a tv2 esti hírműsora, a Tények vezette, jellemzően egymillió fölötti, de hétfőn például 1,7 millió nézővel. A tévécsatornák és a hirdetők legértékesebb célcsoportjának számító 18–49 éves korosztály körében még jobban áll a köztévé: 13 napból 8-szor kerültek a dobogó csúcsára – vagyis leverték a Tények-et –, múlt vasárnap pedig rekordgyanús eredményeket mértek: a nézettségi toplista 10 helyezettjéből 8-at foglalt el az m1.

A július 27-i megnyitót (ismét a teljes lakosság körében) majdnem 900 ezren nézték az m1-en – ez nagyjából megfelel az RTL Híradó nézettségének. Az adott idősávban a nézők 35 százaléka választotta a köztévét; ennél is magasabb közönségarányt produkált a szerdai férfi kézilabdameccs, amit ugyan csak 800 ezren néztek, viszont ez az adott idősávban tévézők 42 százalékát jelentette, ez is "szint-ugrást" jelent a köztévének. Az első hétvégén (július 28-29.) a Forma–1-es közvetítés (1,2 millió néző a teljes lakosságban) még jóval népszerűbb volt az olimpiai közvetítéseknél, most hétvégén viszont már az olimpia volt a fő szám. Múlt héten összesen 5 napon át szerepeltek az m1-en futó olimpiai műsorok a tízes toplistán, 600-900 ezer közötti nézettséggel, majd most vasárnap átlépték az egymilliós "közszolgálati álomhatárt" (szintén a teljes lakosság körében). A 18–49-es korosztály pedig 13 napból 12-szer juttatta a toplistára az MTV-t.

Az egyébként biztató statisztikát persze több tényező is árnyalja, torzíthatja. Egyfelől rengetegen nézik utcai, kocsmai kivetítőkön a meccseket, a mérésekben ez nem jelenik meg. Másfelől, az a tény, hogy a tízes listára csak sportközvetítésekkel – illetve a Híradókkal – sikerült beküzdenie magát az MTV-nek, azt is mutatja, hogy a megújuló köztévé "zászlóshajóinak" szánt új műsorok (DTK show, Magyarország, szeretlek!) a közelébe sem érnek az olimpiai számoknak (sokszor kétszeres különbség volt a nézettségükben). Nem látszik tehát, hogy az olimpia magával húzná a többi köztévés műsort (esetleg még a Híradó kivételével), az pedig majd az olimpia után derülhet ki, hogy tartósan át tud-e csábítani nézőket a kereskedelmi adóktól a közszolgálati csatorna, vagy "Telesport csatornává" válnak.

Sőt elképzelhető, hogy már az olimpiával sem fog sokáig "kaszálni" az MTV: miután a közmédia vette meg a közvetítési jogokat. Az MTV monopolhelyzetben volt; és ha pénzt nem is sikerült csinálniuk a jogok továbbadásából – pedig próbálták –, most arra "kényszerültek", hogy ingyen adjanak át napi összefoglalókat a kereskedelmi tévéknek (a történet előzménye, hogy egyik kereskedelmi csatorna sem volt hajlandó bruttó 400 ezer forintot – szerintük a szokásos ár tízszeresét – fizetni egy 50 másodperces híranyagért; amióta ezt az Index hírportál kiderítette, az MTV már állítása szerint ingyen kínálja a napi összeállításokat). A köztévé nézettségi kilátásait az is árnyalja, hogy a két országos kereskedelmi csatornán jelenleg nem futnak valóságshow-k (a szintén toplistás Hal a tortán-t leszámítva), sem tehetségkutatók, ezek ugyanis többnyire tönkreverik az összes többi műsort nézettségben. A tv2 és az RTL filmfelhozatala sem mondható különösebben változatosnak az olimpiai szezonban: az elmúlt tizenhárom napon jellemzően untig ismételt filmeket vetítettek az esti főműsoridőben, más kérdés, hogy még egy Gagyi mamival, vagy egy Sárkányháborúval is simán verik a köztévét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.