E14: konkrét lépések kellenek Bayer-ügyben

Az Együtt 2014 választói mozgalom péntek délig vár érdemi reagálást és lépéseket a Fidesztől Bayer Zsolt múlt szombaton megjelent cikke kapcsán.

Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke azt mondta, ha addig nem történik semmi, akkor valamilyen módon csatlakozni fognak a Demokratikus Koalíció ezzel összefüggésben meghirdetett, vasárnapi tüntetéséhez.

Az Együtt 2014 társalapítója szerint hasonló egységfrontra lenne szükség, mint tavaly decemberben, amikor a jobbikos Gyöngyösi Márton parlamenti felszólalása miatt rendezett, nácizmus elleni tüntetésen Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető és Mesterházy Attila, az MSZP elnöke is felszólalt.

Ha komolyan lehet venni, amit az akkori demonstráción mondott Rogán Antal, illetve amiről Navracsics Tibor miniszter beszélt az ATV-ben - mondta -, akkor azt várják, hogy ez tettekben is megnyilvánuljon, és tegyenek lépéseket Bayer Zsolt Fideszből való kizárása érdekében.

Az Együtt 2014 szerint nem elégséges Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő minapi nyilatkozata az ügyben, mert az szembemegy azokkal a gondolatokkal, amelyeket Rogán Antal és Navracsics Tibor is megfogalmazott. Ha nem csak a retorika szintjén állnak ki a rasszista megnyilvánulásokkal, a gyűlöletkeltéssel és a gyűlöletbeszéddel szemben, akkor lépésekre van szükség - fogalmazott Kónya Péter.

Bayer Zsolt szóban forgó, számos elítélő megnyilatkozást kiváltó szombati írásában a szigethalmi késelésre utalva úgy fogalmazott: akiket megkéseltek "a gyáva, undorító, kártékony állatok". Hozzátette: "a tények pedig ezek, a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. (...) A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. (…) Állatok meg ne legyenek. (…) Ezt kell megoldani - de azonnal és bárhogyan!" - zárta írását szombaton Bayer.

A publicista kedden válaszolt a bírálatokra. Azt írta: szándékosan félreértették mondatait. "Nem akarom likvidálni a cigányságot, sem egy részét, sem egyetlen cigányt. (...) Rendet akarok. Azt akarom, hogy minden tisztességes cigány ember boldoguljon ebben az országban, és minden, társadalmi együttélésre képtelen és alkalmatlan cigány pedig legyen kirekesztve a társadalomból" - tette hozzá keddi írásában Bayer Zsolt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.