E14: aggályos, hogy a titkosszolgálatok megfigyelhetik a hallgatókat

Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség a felsőoktatási törvény tervezett módosítása alapján úgy látja, hogy a Fidesz „rögeszmésen ragaszkodik” a hallgatók „röghöz kötéséhez”.

A szervezet a javaslat egyik legaggályosabb pontjának azt tartja, hogy a hallgatók adatait át lehet adni a titkosszolgálatoknak.

Erről Karácsony Gergely, a PM elnökségi tagja és Erőss Gábor, a PM társadalompolitikai kabinetjének vezetője beszélt pénteki, budapesti sajtótájékoztatójukon.

Utóbbi azt mondta, hogy a „röghöz kötés” megmarad, csak a neve változik át hallgatói szerződésről „feltételteljesítésre”. A kormány eközben megpróbálja elterelni a figyelmet „a példátlan rombolásról”, amit az egyetemre felvételezők számának drasztikus zuhanása is jelez – tette hozzá.

A „fenyegetés megmarad”, mert a diákokat listázni fogják, a rendőrség és a titkosszolgálatok is megkapják az adataikat, pedig a hallgatókat nem kényszerrel kellene itthon tartani – jelentette ki.

Karácsony Gergely is hangsúlyozta: a módosító javaslat egyik legaggályosabb pontjának azt tartják, hogy a feltételek teljesítésének ürügye alatt a kormány „titkosszolgálati kérdést csinál a felsőoktatási kérdésből”. Véleménye szerint ez a fajta megfélemlítés és a felsőoktatásban tapasztalható káosz is oka lehet annak, hogy 17 éve nem volt ilyen alacsony a felvételizők száma.

Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség kormányra kerülése esetén meg fogja szüntetni a hallgatók „röghöz kötését" és nemzetbiztonsági megfigyelését is – mondta végül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.