Együtt 2014: Laborc Bajnai idején távozott

Laborc Sándor Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején kényszerült távozni pozíciójából, mert a miniszterelnök bizalma megrendült benne - így reagált az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért (PM) választási mozgalom a Fideszes Gulyás Gergely pénteki nyilatkozatára.

Gulyás Gergely pénteken közölte: a Fidesz szerint elsősorban azokat terheli politikai felelősség a Portik-Laborc-ügyben, akiknek kormányzása alatt Laborc Sándor titkosszolgálati vezető lehetett, vagyis a szocialista pártot, miniszterelnökként pedig Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal hétfőn oldotta fel a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. Az anonimizált leiratokat kedden feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága honlapjára. A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással Portik Tamás és Laborc Sándor, két másik ember társaságában. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderül, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.