Durvul a menzaháború Pest megyében

A Pest megyei önkormányzat elfoglalta a közétkeztető cég által lezárt konyhákat, mert szerintük szociális vészhelyzet van.

Elfoglalta a korábban a közétkeztető cég által lezárt tizenkét konyhát a Pest megyei önkormányzat, így újra zavartalan az ellátás a megye által fenntartott szociális intézményekben - írja a Magyar Nemzet. Az önkormányzat szerint a lépést a szociális vészhelyzet indokolta, hiszen az ételek megfelelő tárolása hiányában fertőzésveszély fenyegetett. A Hungast Kft. szerint birtokháborítás történt, ami ellen jogi úton lépnek fel. Szeptembertől még nagyobb baj lehet, hiszen a szerződés szerint az önkormányzat által fenntartott iskolákban is a Hungast végzi a közétkeztetést.

Feltörték az ajtót, elfoglalták a konyhát, használják a berendezéseinket, ráadásul lecserélték a zárakat és nem engedik be a dolgozóinkat - mondta a Magyar Nemzetnek a Hungast ügyvezetője. Kérfalusi Attila hozzátette, hogy birtokvédelmi eljárást kezdeményeznek az önkormányzat ellen a jegyzőnél, mert a konyhákon az érvényes szerződés szerint a cégnek van birtokbavételi joga, ráadásul az önkormányzat jogszerűtlenül használja a cég eszközeit is.

Kérfalusi Attila elmondta, hogy nem ezt a lépést várta az önkormányzattól, hiszen hónapok óta úgy végezték el a szociális intézeményekben a tálalási feladatokat, hogy közben az önkormányzat egyetlen fillért sem fizetett ki 1,2 milliárd forintos adósságából. Amennyiben az önkormányzat nem kezd törleszteni, akkor szeptember elsejétől az önkormányzat által fenntartott 18 iskola konyháját is zárva tartják majd.

Ambrus András, a Pest megyei önkormányzat sajtófőnöke szerint viszont nem követtek el jogsértést, hiszen az érintett konyhák az önkormányzat tulajdonában vannak, a cég birtokbavételi joga pedig csak addig tart, amíg ellátja a feladatait. Szerintük a konyhák lezárása miatt olyan vészhelyzet alakult ki, amely az intézmények több mint 1700 lakójának egészségét veszélyeztette. A szociális intézmények beteg lakóinak étkeztetését kiszállított ételekkel oldották meg, de az élelmiszereket nem tudták tárolni, hűteni, melegíteni, pépesíteni. Az önkormányzat szerint a hiányosságok közvetlen járványveszéllyel fenyegettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.