Duplán fizethetnek a vízért a pécsiek?

A pécsiek a leginkább arra voltak kíváncsiak a vízmű-botrány miatt összehívott csütörtöki közmeghallgatáson, hogy mi a helyzet a számlázással.

Közmeghallgatást tartott a pécsi önkormányzat csütörtökön a baranyai megyeszékhely vízügyi helyzetéről, a helyi vízmű privatizációjáról, a fórumon megjelentek a leginkább a számlázással kapcsolatban kialakult helyzetet firtatták.

A pécsiek a leginkább arra voltak kíváncsiak, hogy mi a helyzet a számlázással, hiszen a korábbi szolgáltató, a francia érdekeltségű Pécsi Vízmű Zrt. és az önkormányzat által létrehozott Tettye Forrásház Zrt. is azt állítja: jogosult az októberi fogyasztás elszámolására.

Utóbbi társaság vezérigazgatója, Winkler Tamás közölte: a vonatkozó jogszabályok értelmében az végezhet szolgáltatást, akinek az önkormányzattal érvényes szerződése van, ez pedig október elejétől a Tettye. Hozzátette, hogy ha valaki mégis a Pécsi Vízmű által kiküldött októberi díjbekérőt egyenlíti ki, annak lehetnek kellemetlenségei a jövőben, hiszen a Tettye rendszere azt a befizetést nem érzékeli. A vezérigazgató szerint mindenképpen tanácsos "tettyés" csekkre cserélni az októberi díjbekérőket.

Egyesek azt firtatták: a Tettye Forrásháznak honnan vannak meg a fogyasztók adatai, illetve mi alapján számláz. A vezérigazgató kijelentette: korábban adatgyűjtést végeztek, így jutottak a fogyasztók adataihoz. A most kibocsátott számlák becslésen alapulnak, a korábbi átlagfogyasztásokat vették alapul. Ennek korrigálása érdekében megkezdték a vízórák leolvasását.

Volt olyan résztvevő, aki arra kérdezett rá, hogy miért nem lehetett tárgyalás útján rendezni a Pécsi Vízmű francia tulajdonosával a visszavételt. Nagy Csaba (Fidesz) alpolgármester közölte: a franciáknak több hetük, egészen pontosan 20 napjuk volt, hogy reagáljanak a pécsi önkormányzat szándékára, ám ők nem voltak hajlandóak tárgyalni. Így az önkormányzatnak nem volt más lehetősége, mint hogy október 5-én ellenőrzése alá vonja a helyi vízmű épületét - tette hozzá.

A Jobbik egyik pécsi tagja felvetette, nyilvánosak lesznek-e azok a szerződések, amelyek információk szerint azt támasztják alá, hogy a Tettye Forrásház Zrt. által nemrégiben felvett hitellel a várost teljesen elzálogosították, sőt a CIB Bank még menedzsmentjogokat is szerzett. Nagy Csaba annyit közölt: a szerződés kiadására az önkormányzat nem jogosult, arra a Tettye Forrásházat, illetve a város vagyonkezelőjét, a Pécs Holding Zrt.-t lehetne megkérni, hiszen ők írták alá a bankkal a megállapodást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.