Duna-stratégia készült Pest megyében

Elfogadta Pest megye közgyűlése a hosszú távú területfejlesztési koncepciót, s döntöttek az úgynevezett Duna-stratégia végrehajtásáról is.

Ambrus András, a megyeháza sajtófőnöke elmondta: a két határozatot többségi szavazással hagyták jóvá.

A sajtófőnök elmondta: az Európai Unió Duna-stratégiájára "fűzve" állították össze a megyei koncepciót, melynek kidolgozásában a települési önkormányzatok és a térség gazdasági szereplői is részt vettek, akik megegyeztek a stratégia társadalmi egyeztetésre bocsátásában.  Megjegyezte, az országban egyedülálló regionális stratégiáról van szó.

A dunai koncepció fő célja Pest megye közép- és hosszú távú fejlesztési lehetőségeinek feltárása, illetve ezek kiaknázása.

A több mint 30 települést érintő stratégia részeként kiemelt figyelmet kívánnak fordítani a vizek minőségének helyreállítására és megőrzésére, a Duna-régió európai márkanévvé tételére, valamint a dunai kultúra és idegenforgalom népszerűsítésére.

A sajtófőnök a leendő konkrét lépések között említette a régió wellness turizmusának fellendítését, a kulturális és művészeti cserekapcsolatok ösztönzését, illetve a belvízi hajózás előmozdítását. Ez utóbbi törekvést szolgálná egyebek mellett a folyami kirándulóhajók és magánjachtok hajózási, illetve kikötőrendszerének bővítése, modernizálása - magyarázta Ambrus András.

A Duna-programban kilenc uniós tagállam - Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Németország két tartománya, továbbá öt unión kívüli tagállam - Bosznia-Hercegovina, Moldova, Montenegró, Szerbia és Ukrajna négy régiójával vesz részt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.