MÚOSZ: hibát követett el a Híradó Bajor és Williams ügyében

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) etikai bizottsága szerint a közmédia szerkesztői sajtószakmai-etikai hibát követtek el, amikor nem tájékoztatták a közszolgálati televízió híradójában a közvéleményt Bajor Imre, illetve az aznap reggeli híradóban Robin Williams haláláról. Az MTVA visszautasítja a vádakat, a társaság szerint a bizottság téved.

A MÚOSZ-nál Gémesi Gábor újságíró kezdeményezett etikai eljárást a Híradó ellen. Mint beadványában fogalmazott: „Javaslom és kérem, hogy az MTVA szerkesztőit ítélje el és rekessze ki a szakma. Részvétlenségük felháborító, magyarázkodásuk szánalmas..."

Az érintette feleket személyesen nem hallgatták meg, mivel a panaszos részletes levelet küldött, az MTVA pedig közleményben már kifejtette, hogy miért nem közölték a két színész halálhírét úgy, ahogy azt a szakma elvárta volna.

A közmédia azzal indokolta Bajor Imre halálhírének mellőzését, hogy „nagyon sok haláleset történik, mindről az esti 35 perces Híradó – érthető módon – nem tud beszámolni. A Híradó gyakorlata szerint, művészek esetében a Kossuth-díj az a választóvonal, amely esetben egy halálhír feltétlenül bekerül az összeállításba. Bajor Imre – noha több elismeréssel méltatták kiemelkedő munkásságát – nem volt Kossuth-díjas”.

Ez az érvelés azért sántít, mert az M1 korábban beszámolt több olyan művész – köztük Komár László, Hollósi Frigyes, Bárdy György és Csala Zsuzsa – haláláról, akiknek Bajorhoz hasonlóan nem volt Kossuth-díjuk. Az amerikai színész halálhírét pedig annak nyilvánosságra kerülése utáni első, a reggeli híradóban pedig azért nem közölték, mert "a művész halála a feltételezhető öngyilkosság miatt körültekintést és visszafogottságot igényel (igényelne) a médiától.

Egy sztár öngyilkossága ugyanis – szakértők szerint – könnyen öngyilkossági hullámot indíthat el. A Híradó foglalkozik Robin Williams halálával, de igyekszik megadni hozzá azt a keretet, amivel talán elkerülhető, hogy újabb öngyilkosságok történjenek. Ezért szólal meg pszichológus, NMHH szakember a Híradónkban. Ahhoz, hogy ezeket az embereket meg tudjuk szólaltatni, időre van szükségünk. Ez esetben nem a gyorsaságot tartjuk szem előtt, hanem a körültekintést.”

A MÚOSZ etikai bizottságának az eMasa szakportálon nyilvánosságra hozott állásfoglalása szerint a közmédia híradó szerkesztője és felelős szerkesztője szakmai hibát követett el, amikor a hírszerkesztés szabályait figyelmen kívül hagyta a híradó szerkesztése során. Az eljáró tanács állásfoglalásának meghozatalakor abból az általános érvényű szabályból indult ki, hogy a nyilvánosság tájékoztatásában közfeladatot ellátó sajtó tevékenységének bármilyen korlátozása tájékozódáshoz fűződő alapvető emberi és állampolgári jog megsértését jelenti”.

Az etikai bizottság szerint a hírszerkesztés során, a szerkesztő többek között köteles a hír alapját szolgáló esemény, történés, stb. aktualitását, frissességét, a hírben szereplő személy(ek) közismertségét, az esemény egyediségét, meglepő, vagy megdöbbentő voltát az információ érdekességét mérlegelni”. Az állásfoglalás emlékeztet: a MÚOSZ Etikai Kódexe kimondja többek között, hogy „Az újságírónak etikai kötelessége védelmezni, mindennapos munkájában érvényesíteni és teljesíteni az információ áramlásával kapcsolatos szakmai feladatait”, „Sem a kiadók, sem a tulajdonosok, sem pedig az újságírók nem tekinthetik az információt magukénak”, valamint „Az újságírók egyetemes kötelessége, hogy tiszteletben tartsák az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 19. cikkelyében megfogalmazottakat, amely az egyének számára biztosítja az információhoz jutás jogát”.

Mivel az MTVA Híradója és munkatársai nem tagjai a MÚOSZ-nak, így az eljáró tanács határozatot nem hozhat, ugyanakkor a „tanács döntése, hogy jelen szakmai, etikai állásfoglalását ne csak a panaszos ismerje meg, hanem legyen ismert a magyar újságíró-társadalom körében is" - közölték. 

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap határozottan visszautasítja a Magyar Újságírók Országos Szövetsége  Etikai Bizottságának állásfoglalását Bajor Imre és Robin Williams halálhírével kapcsolatban, az indoklásban foglaltakkal pedig nem ért egyet - olvasható abban a közleményben, amelyet az MTVA juttatott el az Országos Sajtószolgálathoz.

Az MTVA közölte: az MTVA szerkesztői szabadon, befolyásolástól mentesen hozták meg döntésüket, munkájukban senki nem korlátozta őket. Bajor Imre haláláról a közmédia számos hír- és egyéb műsorában, a hírügynökségben és internetes oldalain megemlékezett, csakúgy, mint Robin Williams haláláról.

Az MTVA Bajor Imre halála kapcsán azt kommunikálta, hogy művészek esetén a Kossuth-díj az a választóvonal, amely esetén a híradó feltétlenül megemlékezik az elhunytról. Mint minden mesterségesen meghúzott határvonal, természetesen ez is kritizálható, de ez az íratlan szabály a televízió hírműsorában több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. Ezen a megkötésen kívül a szerkesztők saját döntésük szerint, a közmédia felelősségét és feladatát mérlegelve dolgozzák fel vagy hagyják ki a hírműsorból a halálhírekről szóló beszámolókat.

A közlemény szerint téves az Etikai Bizottság eljáró tanácsának azon állítása, hogy a közmédia Robin Williams öngyilkosságának tényét nem kívánta a híradóban megjeleníteni. A halálhír a reggeli televíziós hírműsorokból maradt ki, azért, mert a szerkesztő az öngyilkosságról körültekintéssel akart beszámolni, mint ahogy ezt az MTVA korábban kommunikálta.

Ezen érv figyelmen kívül hagyása a MÚOSZ Etikai Bizottsága részéről azért is érthetetlen, mert az újságíró-szervezet küldöttgyűlése felhívja az Etikai Bizottság eljáró tanácsainak figyelmét egyebek mellett a BBC irányelveinek figyelembe vételére, amely a magyar közmédia gyakorlatához hasonlóan foglal állást az öngyilkosságokról szóló tudósításokkal kapcsolatban.

Ahogy az állásfoglalás is említi, sem a közmédia hírműsorainak szerkesztősége, sem pedig a munkatársai nem tagjai a MÚOSZ-nak. Ebben a tényben bizonyára szerepet játszik az is, hogy az Etikai Bizottság az utóbbi években többször marasztalta el jogtalanul a közmédiát, vagy egyes munkatársait, míg a közelmúltban más médiumoknál történt sajtószakmai hibákat figyelmen kívül hagyta - zárul az MTVA Kommunikációs Igazgatóságának közleménye.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.