Dugódíj 2015-ig

Tarlós István főpolgármester megerősítette lapunk információját: 2015-ig be kell vezetni a dugódíjat Budapesten.

Tarlós István, Budapest főpolgármestere a Fővárosi Közgyűlés szünetében megerősítette lapunk információját, miszerint az Európai Unió ragaszkodik a dugódíj bevezetéséhez.

A városvezető álláspontja szerint az előző ciklus közgyűlési többsége 2013-as bevezetéssel "bevállalta" a dugódíjat a négyes metró uniós támogatásának feltételeként, így annak is örülni kell, hogy az Európai Unió egyáltalán haladékot adott 2015-ig.

Mint arról mai lapunkban beszámoltunk: Brüsszel ragaszkodik a dugódíjhoz. Az Európai Bizottság tagjai az elmúlt hetekben többször is jártak Budapesten, és minden alkalommal megerősítették: nem egyeznek bele a dugódíj törlésébe, de még a halasztásba sem. A behajtási díjat legkésőbb 2015-ig – az uniós támogatás elszámolásának lezárásáig – be kell vezetni Budapesten. Ha a főváros mégsem tenné, akkor az unió kötelezettségszegési eljárást indíthat Budapest ellen, amelynek végén akár szerződést is bonthat. Ez a 4-es metrónak megítélt 181 milliárdos támogatás visszafizetését vonhatja maga után. Ez a főváros azonnali csődjét jelentené. 

Az Országgyűlés viszont a nyár elején leszavazta az erre vonatkozó indítványt. Cserébe a jövő évi költségvetésben a dugódíj elvetése miatt keletkezett finanszírozási rést a szintén fővárosi ötletből származó, frissen kivetett közműadóból tömnék be tízmilliárd forint erejéig. (Az első csonka évben a dugódíjból se folyt volna be több.)

A Budapesti Közlekedési Központban (BKK) jelenleg is folyik a behajtási díj előkészítése. A holding még 2011 januárjában kapta feladatul a döntés-előkészítő hatástanulmány elkészítését, az erre vonatkozó határozatot pedig még nem vonták vissza. A munka előrehaladtáról szóló tájékoztatást a mai közgyűlésen ismerhetik meg a képviselők.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.