Híradó-nézettség: az IDEA állít, az MTI cáfol

Míg tavaly egymillióan nézték a közszolgálati televízió híradóját, ez a szám ma már mindössze háromszázezer - mondta az IDEA igazgatója. Az MTI szerint ez egyszerűen nem igaz.

Centralizáció van a közmédiában, ellenvélemény nem látszik a hírközlések során - hangsúlyozta Böcskei Balázs a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában. 

Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért felmérése szerint a közszolgálati televíziót nézők nem tudták meg, hogy miért bocsátanak el több mint 500 embert, sőt az érintetteknek megvonták a szólásszabadsági jogát is - mondta a közmédiában történt változások és az elbocsátások kapcsán készített elemzésről.

Erre reagálva az MTI azt közölte: az AGB Nielsen 2011. július 1-je és 20-a közötti időszakban mért adatai szerint az MTV fél nyolcas híradójának átlagos nézőszáma 436 ezer fő volt. 2011. július 20-ig mért legalacsonyabb nézőszám 350 ezer, a legmagasabb pedig 605 ezer fő volt. Ebben az időszakban naponta átlagosan 755 ezren kapcsoltak az m1 híradójára, azaz a magyar lakosok 8,2 százalékához jutottak el az MTI Hírcentrum felügyeletével készült hírek. Az AGB Nielsen mérései alapján – a havi átlagokat tekintve – a híradó nézettsége évek óta 500 és 700 ezer fő között mozog. Az azonban még a kiemelt nézettségű időszakokban sem volt jellemző, hogy a híradót 1 millióan nézték volna.

Böcskei Balázs másik állítására reagálva az MTI közölte: NMHH adatai alapján nem igaz, hogy a Magyar Televízió hírműsoraiban az „ellenvélemény nem látszik a hírközlések során”. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság mérései alapján a Magyar Televízió esti híradója áprilisban, májusban és júniusban az összes megjelenések tekintetében teljesítette a nemzetközi és a hazai szakma által elfogadott kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményeit.

A tévés és a rádiós elbocsátásokról szóló összeállításunk itt olvasható el: Kinn a fejük a várkapun.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.