Dörnernek és Csurkának mennie kell! - tüntetés az Új Színháznál

Tüntetés lesz szombat délután háromtól az Új Színház épületénél, a Paulay Ede utcában. A demonstráció szervezői azt szeretnék elérni, hogy a főpolgármester vonja vissza a szélsőjobboldali Dörner György (és vele együtt Csurka István) kinevezését, írjon ki új pályázatot.

"Budapest regnáló főpolgármestere Dörner György színigazgatói kinevezésével közpénzen megalapította a Magyar Köztársaság első újnyilas színházát. Ez gyalázat. A döntés ellen a leghatározottabban tiltakozunk" - eddig mintegy hatezren írták alá a petíciót, amelyhez az üggyel részletesen foglalkozó internetes oldalon lehet csatlakozni.

Az előzmények ismertek: Tarlós István a szakmai bizottság javaslata ellenére - Márta István helyett - a szélsőjobboldali nézeteket valló Dörner György színészt nevezte ki az Új Színház élére. A színház "szellemi egyben tartója" (intendánsként)  Csurka István MIÉP-es pártvezető lesz, akit Dörner "atyai barátjának" tekint...

Nem elég, hogy Dörner nézetei - hangsúlyozza a tiltakozó petíció - elfogadhatatlanok a XXI. század Európájában (személye tehát eleve méltatlan egy közintézmény vezetésére), az általa benyújtott pályázat szakmailag is silány: "konkrétumokat nélkülöző, kizárólag politikai jelszavakkal dobálózó, a kiírásnak nem megfelelő fércmű". Igazgatói kinevezése a "színházi szakma, a művészet és a magyar nemzet meggyalázása".

Emlékeztetőül: pályázatában Dörner közölte, hogy Hátország Színházra szeretné változtatni az Új Színház nevét. Hiszen az "új" szó jelentése - különösen az "elfajzott, beteges liberális hegemóniában" - lehet "retrográd is vagy talmi". A pályázónak elkerülhette a figyelmét, hogy a jobboldal az Országgyűlésben és az önkormányzatokban is túlsúlyban van. Szerinte a Hátország a "szociálliberális iga alatt nyögő magyarságot jelképezi", és az "egész nemzet számára életbevágóan fontos visszafoglalási igényt jelent be". Ennek a visszafoglalásnak az "első, kicsi, de nem jelentéktelen ütközete lehet ez a színház".

Fölöttébb kínos, hogy a pályázatban említett (esetenként helytelenül megnevezett) rendezők határokon innen és túl sorra kinyilvánították, hogy a szándékról csak a sajtóból értesültek, amúgy pedig eszük ágában sincs együttműködni a Dörner-Csurka párossal. Így tett a partnerként hírbe hozott színházak jelentős része is. Hab a tortán, hogy Dörner azzal a Kanadai Magyar Színházzal is együttműködést kívánt kialakítani, amely a kilencvenes évek elején megszűnt.

Kilenc fővárosi színházigazgató nyílt levélben tiltakozott Dörner (és Csurka) kinevezése ellen. Szintén tiltakozott hat budapesti díszpolgár, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete, az MSZP, a Mazsihisz - és rengeten mások. Závada Pál író megtiltotta, hogy az Új Színházban most futó darabját Dörner igazgatósága idején is előadják. Az LMP bejelentette, hogy törvényességi felülvizsgálatot kér a fővárosi kormányhivataltól.

Az Új Színház ügye - értsd: az újnyilas térfoglalás - Nyugat-Európában is figyelmet és felháborodást keltett. (További információk és folyamatosan frissülő hírek olvashatók a Revizor portálon vagy például a szinhaz.hu oldalon.)

A ritkán látható hazai és külföldi tiltakozási hullám ellenére Tarlós István megmakacsolta magát, és mindeddig nem adta jelét annak, hogy kész lenne felülbírálni érdemben nem indokolt döntését. Csupán a Hátország Színház elnevezéssel akadnak gondjai...

A tiltakozások folytatódnak: október 22-én, szombat délután háromtól demonstráció lesz a Paulay Ede utcában, az Új Színház épületénél. A tüntetést a Színház Alternatív Facebook-közösség és a Laboratorium Animae (A Lélek Laboratóriuma) színházi társulat, pontosabban annak vezetői - Hajagos Mihály és Sardar Tagirovsky - szervezik.

A rendezvényt eredetileg péntek estére hirdették meg, de a szombat délután alkalmasabb időpont: így a színészek és színházi dolgozók is nagyobb valószínűséggel részt tudnak venni a demonstráción. (A felszólalókról még folynak az egyeztetések.)

Hajagos Mihály tájékoztatása szerint széleskörű tiltakozást szerveznek a mindenféle szempontból elfogadhatatlan döntés ellen. Ahogyan felhívásukban fogalmaznak: szeretnék elérni, hogy a főváros vezetése új pályázatot írjon ki, és azon a demokrácia szabályainak megfelelően a többség akarata, azaz a valós szakmai szempontok döntsenek - ne politikai érdekek.

Kérdésünkre, mennyi esélyt lát arra, hogy a demonstráció eléri célját, Hajagos Mihály elmondta: reméli, végre sikerül ráébreszteni Tarlós Istvánt, hogy túlment egy határon.

 

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.