Öt városban tüntetnek a médiatörvény ellen

Budapesten „gyújtó hangú szónoklatokkal”, Debrecenben gyertyagyújtással, Szegeden papírhajó-eregetéssel, Pécsett papírmadár-aggatással tiltakoznak a szájkosár törvény ellen; a mozgalom nem hallgat el, amíg nem lesz szabad sajtó ebben az országban.

Budapesten és még három megyeszékhelyen: Debrecenben, Pécsett és Szegeden is tüntetnek a sajtószabadságért csütörtökön. Ez lesz a médiatörvény elfogadása óta - egy hónap leforgása alatt - a negyedik alkalom, hogy civilek vonulnak utcára a szájkosár-törvény ellen. Először december 21-én, a törvény elfogadásakor tüntettek Budapesten, a Szabadság téren, körülbelül kétezren, majd január 4-én a Magyar Rádió épülete előtt volt egy kisebb demonstráció (szimpátia-tüntetés az egyperces hallgatásuk miatt meghurcolt két rádiós  mellett). Január 14-én volt az eddigi legnagyobb megmozdulás: nagyjából tízezren demonstráltak a Parlament épülete előtt, és több vidéki nagyvárosban is voltak kisebb megmozdulások (plusz két flashmob a tüntetésekhez kapcsolódva).

Eddig hiába

A rendőrség szerint tízezren voltak
Demonstráció a sajtószabdságért a Parlament előtt. Budapest, 2011.01.14. Fotó: Bócsi Krisztián

Ezek a tüntetések nem érték el céljukat: a szervezők felhívásukban emlékeztetnek rá, hogy korábbi kiáltványukban a médiatörvény -alkotmánynak, emberi jogi normáknak megfelelő - módosítását kérték, illetve felszólították a kormányt, hogy tegye lehetővé a szakma részvételét a médiaszabályozás alakításában, biztosítsa a médiatestületek és a közszolgálati hírszerkesztőségek politikai függetlenségét, törölje el az önkényesen kiszabható és aránytalan büntetések lehetőségét. „Üzenetünket azonban a kormány nem vette komolyan: leveleinkre nem kaptunk választ, a miniszterelnök az Európai Parlament előtt úgy állította be, mintha a médiatörvény bírálata egyben a magyar nemzet elleni támadás lenne. Célunkat tehát még nem értük el, ezért 2011. január 27-re (csütörtök este 6 órára) újra a parlament elé hívunk mindenkit, akinek számít a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadsága."

Nagyobb, hosszabb,vágatlan

Az előző tüntetés tapasztalataiból tanulva, ezúttal hosszabb és tartalmasabb programot Ígérnek a Kossuth térre, meg erősebb hangosítást, sajtódobogót, kivetítőt, online közvetítést, azaz sokkal komolyabb szervezést. Ennek megfelelően, a költségek is magasabbaklesznek, az előző tüntetés 160 ezres költségével szemben most méár félmilliósra rúg a számla, ezért a Facebookon gyűjtést indítottak.

Ráerősítenek

A Kossuth téri tüntetést nagyjából egy órásra tervezik, fellép a rapper Dopeman, a Szilvásy Gipsy Folk Band, a Kaukázus, valamint az Ági és a fiúk. Beszédet mondanak az Amnesty International Magyarország és a Társaság a Szabadságjogokért civil jogvédő szervezetek vezetői, a moderátor ismét Bakács Tibor Settenkedő lesz, Fölkel Róbert szervező tájékoztatása szerint. Miután az első Kossuth téri demonstrációt sok résztvevő túl lagymatagnak tartotta, ezúttal már „gyújtó hangú szónoklatokat" ígérnek. A tüntetés iránt egyelőre lanyhább az érdeklődés, mint két hete: a civil mozgalom gyűjtőoldala, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért csoport 75 ezer tagot számlál, a budapesti tüntetésre invitáló eseményre mégis csak alig több, mint három és fél ezren jelezték részvételi szándékukat, további másfélezren pedig „talán" eljönnek. A többi vidéki demonstrációk - visszajelzett - résztvevőinek száma pedig összesen sem éri el az ötszázat a Facebookon (igaz, a debrecenit csak tegnap hirdették meg).

Origami-mozgalom

Debrecen fő terén, a Kossuth szobornál este 6-tól gyertyagyújtással tiltakoznak - mondván nem kérnek a "sötétség" és a hallgatás korszakából; Szegeden pedig papírhajó-úsztatással, a Dugonics téri szökőkútnál, „Tegyük hajóra a médiatörvényt!" mottóval, délután négytől. Pécsen szintén négytől a „Papírmadarakkal a véleményalkotás szabadságáért" akció jegyében aggatnak szárnyasra hajtogatott üzeneteket a Jókai tér fáira, Gyulán pedig piknik lesz a Kossuth téren. Ezeken kívül több más szervezés is folyamatban van, a szervezők több országból is számítanak szolidaritási akciókra.

Nem adják fel

A csütörtöki vélhetően nem az utolsó lesz a tüntetések sorában: a szervezők ígérete szerint addig nem hallgatnak el, amíg a média szabad működésének alapvető feltételei meg nem valósulnak Magyarországon.

NOL-videó a január 14-i Kossuth téri tüntetésről

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.