Döntött a Fidesz: jön az újabb rezsicsökkentés

Július elsejétől meg kell valósulnia a víz-, a csatorna-, a szennyvíz-elvezetési, a szemétszállítási, a palackosgáz- és a kéményseprési díjak csökkentésének – jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a gyulai Fidesz–KDNP-frakcióülés után.

Rogán Antal jelezte: a csökkentés mértékét az árakban tapasztalható területi különbségekre tekintettel kell megállapítani, de a cél az átlagos tízszázalékos mérséklés. A díjcsökkentést egy munkacsoportnak kell kidolgoznia, amelynek Fónagy János államtitkár, a fideszes Németh Szilárd és Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere lesz a tagja.

Rogán Antal – utalva az önkormányzati vezetők kifogásaira – elmondta azt is: kérték, hogy ahol lehet, az önkormányzati tulajdonú szolgáltatók vizsgálják meg a költségeik csökkentésének lehetőségét, ugyanakkor ígéretet tettek arra, hogy áttekintik azokat az adminisztrációs szabályokat és terheket – így például a talajterhelési és a lerakási díjak szabályozását –, amelyek többletköltségeket jelentenek az érintett cégeknek, és ha tudják, könnyítik ezeket.

Az elmúlt napokban több fideszes politikus is elmondta, hogy a víz-, a csatorna- és a szemétszállítási díjak csökkentésének mikéntjéről éles vita zajlott a frakcióülésen, mert több városvezető valamilyen kompenzációt szeretne a díjak mérséklése miatt az önkormányzati közműszolgáltatóknak, mondván, egy részük nem tudja kigazdálkodni a rezsicsökkentést.

A frakcióvezető a tájékoztatón ismertette a Központi Statisztikai Hivatal kimutatását, amely szerint 2012-ben egy kétgyermekes átlagcsalád havonta több mint 73 ezer forintot költött rezsire, így ha minden tételnél megvalósul a tízszázalékos csökkentés, mintegy 7500 forintot spórolhat havonta egy átlagcsalád.

A háromnapos évadnyitó frakcióülésen áttekintették az eddigi rezsicsökkentést is, és a résztvevők megállapították, hogy sikerült érvényesíteni a villany-, a gáz- és a távhőárakban a tízszázalékos csökkentést. Az esetleges újabb ármérséklésről a politikus közölte: a képviselőcsoport arra kérte a kabinetet, még a nyár előtt vizsgálja meg ennek lehetőségét, hogy a következő fűtési szezon előtt ismertethesse javaslatát.

Rogán Antal elmondta, a gyulai tanácskozáson emellett áttekintették az alaptörvény módosításával kapcsolatos feladatokat, amelyek abból adódtak, hogy az Alkotmánybíróság (AB) tavaly decemberben megsemmisítette az átmeneti rendelkezések több pontját, januárban pedig alaptörvény-ellenesnek minősítette a választási eljárási törvény egyes passzusait. A Fidesz–KDNP-frakció tiszteletben tartja az AB döntését – nyomatékosította a frakcióvezető, kijelentve, hogy ennek megfelelően a Magyarországon állandó lakhellyel rendelkezők előzetes regisztrációja sem az alkotmányban, sem más törvényben nem fog szerepelni.

"A választójogi reformot lezártnak tekintjük" – jelentette ki, majd hozzáfűzte azt is, hogy azokat a kérdéseket, amelyekkel kapcsolatban az Alkotmánybíróság nem fogalmazott meg tartalmi kritikát – "eleget téve az AB indoklásában szereplő egybeszerkesztési kötelezettségnek" –, újra a parlament elé terjesztik.

Tájékoztatása szerint az alaptörvény módosítását pénteken nyújtják be az Országgyűlésnek, amely február-márciusban tárgyalja meg az indítványt.

A frakcióülésen megvitatták a földdel kapcsolatos törvényeket is, amelyekkel kapcsolatban úgy döntöttek: az agrárkamarai választások után tárgyal majd róluk a parlament, a Fidesz-KDNP pedig július 1-jéig akarja elfogadni ezeket a jogszabályokat. A frakcióvezető ezt azzal indokolta, hogy így az érdekképviselet bele tud szólni a törvényalkotás folyamatába. A földdel kapcsolatos három törvény közül egy – a termőföldről szóló – már a parlament előtt fekszik, további kettőt pedig az agrárkamarai választások lezárulta után terjeszt az Országgyűlés elé a kormány – ismertette.

Újságírói kérdésre a frakcióvezető kijelentette: az új jegybankelnök személyével kapcsolatosan nem tud semmilyen döntésről.

Arra a kérdésre, hogy az elektronikus útdíj ügye okozhat-e olyan problémát, amely miatt hozzá kellene nyúlni a büdzséhez, Rogán Antal kijelentette: lesz útdíj, és semmilyen költségvetési módosításra nincs szükség. Elmondta, a kormánypárt gazdasági kabinetjének csütörtök reggeli ülésén Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter megnyugtató beszámolót tartott, amely szerint a kormány megtalálta a megoldást az útdíjjal kapcsolatban.

Meg kell kezdeni egy olyan törvény előkészítését, amely a közszolgáltatókról szól, annak érdekében, hogy "a szolgáltatók valóban szolgáltatóként dolgozzanak, és ne pedig hatóságként" – közölte a Fidesz-KDNP gyulai évadnyitó frakcióülése után, csütörtökön Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetője.

Vissza kell szorítani azokat a "túlkapásokat" is, amelyeket a szolgáltatók mellett a bankok és a végrehajtók követnek el - mondta. A politikus az első lépésnek a rezsiszámlák egyszerűsítését nevezte, szerinte ugyanis "itt kezdődik a fogyasztó tiszteletben tartása". A pénzintézeti és végrehajtói visszaélések visszaszorítása lesz a következő lépés - tette hozzá.

A frakcióvezető elmondta: a tanácskozáson a kereszténydemokraták ismét előterjesztették, és Orbán Viktor miniszterelnök, Fidesz-elnök vállalta is a családi adókedvezmény kiterjesztését, így nemcsak az adóból, hanem a járulékból is levonhatják az adókedvezményt azok a családok, amelyeknél a kisebb jövedelmük miatt az adó esetében ez nem teljesül.

Zajlik emellett a családi csődvédelem előkészítése, és még idén döntés születik róla – ismertette Harrach Péter.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.