Dombóvárnak nem kell a pénz?

Szabó Loránd, Dombóvár független polgármestere visszavonta azt az engedélyt, amely ingyenes közterület-használatot biztosított az Országgyűlés Hivatalának a Kossuth-szoborcsoportról történő mintavételhez. A jegyző azonban megtagadta a városvezető utasítását, és inkább a fideszes alpolgármester útmutatása alapján kíván eljárni.

Szabó Loránd döntéséről Gábor Ferenc, Dombóvár jegyzője csütörtöki, rendkívüli ülésen tájékoztatta a város képviselő-testületét. A polgármester a távirati iroda megkeresésére azzal indokolta augusztus 4-ei utasítását, hogy a közterület-használat ingyenességét távollétében Kerényi Zsolt (Fidesz-KDNP), jogköreitől megfosztott alpolgármester engedélyezte, noha az polgármesteri hatáskör.

Mint elmondta, hétfőig dönt arról, hogy hozzájárul-e a közterület-használat ingyenességéhez. Becslése szerint ugyanis az Országgyűlés Hivatalának mintegy kétmillió forintot kellene fizetnie a szobrok jelenlegi helyét biztosító szigeterdei park használatáért.

Gábor Ferenc, Dombóvár jegyzője az MTI-nek azt mondta: az utasítás végrehajtását ő és a hivatal városüzemeltetési irodavezetője megtagadta, így az engedély jelenleg hatályos. Szerinte Kerényi Zsolt jogszerűen járt el, amikor Szabó Loránd szabadsága alatt helyettesítette a polgármestert - tette hozzá.

A város fideszes többségű testülete július 26-án fogadta el az Országgyűlés Hivatalával kötött megállapodást. E szerint a dombóvári testület hozzájárul ahhoz, hogy a szoborcsoportról, amely 1952-ig Budapesten, a Kossuth-téren állt, azonos méretű másolat készüljön; azt az eredeti helyszínen állítanák fel. Az alkotás másolata része lesz a tér 1944 előtti képzőművészeti arculata helyreállításának, amiről az Országgyűlés 2011. július 13-ai határozata rendelkezik.

Az Országgyűlés Hivatala a mintavételért másfél millió forintot fizet a dombóvári önkormányzatnak, a testület pedig határozatban javasolta az ingyenes közterület-használatot. Dombóvár jegyzője elmondta, tudomása szerint a mintavételt már a napokban megkezdenék; a munka három-négy hónapot vehet igénybe.

A budapesti Kossuth tér rekonstrukcióját a Steindl Imre-program keretében 2014. május 31-ig végzik el. Az MTI megkereste az Országgyűlés Hivatalát is, a hivatal az írásban feltett kérdésekre csütörtök késő délutánig nem válaszolt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.