Dobrev büszke az új sikerre

Újabb brüsszeli pályázaton nyert Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Zrt.
A vállalkozás 400 ezer euróért, azaz nagyjából 120 millió forintért vizsgálhatja a lengyel fejlesztéspolitikát. Az Index cikke szerint az összeg annak az ötmillió eurós – mintegy másfél milliárd forintos – keretnek a része, amelyre három konzorcium pályázhat, hogy az összes uniós tagországban elemezze és értékelje a 2014 utáni időszak tervezési programjait és dokumentumait. Az egyik konzorciumot vezeti az Altus, és korábban már szintén elnyert egy nagyjából 400 ezer eurós megbízást. A céget Gyurcsány felesége, Dobrev Klára irányítja.
Fotó: Földi Imre / Népszabadság

Az újabb szerződés azért érdekes, mert a kormány sok követ megmozgatott azért, hogy megtámadja a Gyurcsány-cég és az Európai Bizottság megállapodását. Lázár János Brüsszelben tiltakozott az Altus megbízása ellen, Orbán Viktor kormányfő pedig a Demokratikus Koalícióra utalva úgy fogalmazott: „Én ilyen pártfinanszírozási botrányt, mint amibe most keverte magát az Európai Unió, még nem láttam." Minderre akkor az Európai Bizottság regionális támogatásokért felelős főigazgatója, Walter Deffaa azt mondta: tisztességes eljárás során, a legjobb pályázókat választották ki a feladatra.

– Büszkeséggel tölt el, hogy magyar tanácsadó cégként ilyen sikereket érünk el – felelte érdeklődésünkre Dobrev Klára, az Altus Zrt. vezérigazgatója, és hozzátette, hogy Magyarországon nem vállalnak munkát, külföldön viszont komoly igény mutatkozik a szakértelmükre. Váratlanul érte őket az, hogy az orbáni adminisztráció mostanában „figyelt fel" az Altus tevékenységére, hiszen az EU-n kívül több államban, Törökországban, Grúziában, Albániában is részt vesznek elemzői projektekben.

Mellesleg szerinte az, hogy az Európai Bizottság pályázatán nyerni tudtak, azt is igazolja, hogy az orbáni erőpolitizálásnak nincs külföldön különösebb hatása, ez a jelek szerint csak itthon működőképes, máshol nem.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.