Dobos Menyhért vagy Stein Róbert lehet a Duna TV új vezére

Újabb két jelöltről döntött a médiatanács, miután a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma első nekifutásra nem tudott kétharmados többséggel vezért választani a Duna TV élére.

A Duna Televízió vezérigazgatói tisztsége augusztus 22-én üresedett meg, miután Ókovács Szilvesztert - aki tavaly novembertől vezette a tévétársaságot - az Operaház kormánybiztosának nevezte ki a miniszterelnök.

Akadályverseny

A vezérigazgató személyére az új médiatörvény szerint a kizárólag fideszes tagokból álló médiatanács tehet javaslatot: két jelöltet állíthatnak, akik közül a közszolgálati médiumok összevont kuratóriuma dönthet titkos szavazással - elsőre kétharmados többséggel. Ha ez nem jön össze, akkor két újabb jelöltet kell állítania a médiatanácsnak, akik közül immár egyszerű többséggel válaszhat vezérigazgatót a nyolcfős kuratórium.

Második nekifutás

Első körben Amin Zoltánt, a Duna TV jelenlegi vezérigazgató-helyettesét, illetve Gazsó L. Ferencet, a Kossuth Rádió intendánsát jelölte a médiatanács, de egyikük sem nyerte el az ellenzéki kurátorok támogatását. Második körben (csütörtökön) Dobos Menyhértet, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettesét, az MTV műsorigazgatóját, illetve Stein Róbertet, az MTVA regionális hálózatának irányításáért és a kisebbségi műsorokért felelős főszerkesztőjét (az MR4 főszerkesztőjét) javasolta vezérigazgató-jelöltnek a médiatanács. Közülük tehát immár az ellenzék támogatása nélkül, egyszerű többséggel is választhat a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma, feltehetőleg még a jövő héten.

Vezércsel

A közmédiumok vezérigazgatóinak megválasztása tavaly novemberben is hasonló körülmények között zajlott: akkor első körben komolytalan jelölteket is "bedobtak" (majd többnyire alacsonyabb tisztségekkel kárpótolták őket), és a második körre hagyták az "igazi" jelölteket - köztük Ókovács Szilvesztert is, aki szűk egy év után távozik a Duna TV éléről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.