DK: Orbán kihagyta a tényket

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök pénteki évértékelő beszédéből kimaradtak a valós tények és a kormányfő csak az álmairól beszélt, ami azt bizonyítja, hogy a kormány nemcsak tönkretette az országot, de észre sem veszi, hogy milyen "iszonyatos a rombolás, amit véghezvitt" - reagált a kormányfői évértékelő beszédre Molnár Csaba az MTI-nek.

A DK alelnöke a beszédet a közelmúlt miniszterelnöki beszédei közül "intellektuálisan a legsilányabbnak" minősítette.
Szerinte a kormányfő körül dolgozó "kommunikációs álomgyár" három dolgot talált ki: megtalálták az interneten az ország régi sikereit, "amelyekhez a kormánynak semmi köze nincsen", meg próbálták alkotni a jelenlegi sikereket, amelyek nincsenek, illetve igyekeztek megkeresni a jövő sikereit, amelyeket azonban épp a kormány "aknázott alá az elmúlt három évben".

Molnár Csaba emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság a héten állapította meg, hogy nagyobb lesz az államháztartási hiány a kormány által vártnál, valamint marad a gazdasági recesszió; a Tárki pedig szintén a héten hozta nyilvánosságra, hogy 2012-ben volt a legnagyobb az aránya azoknak, akik külföldre akarnak költözni. A DK szerint ezek az adatok mutatják be a valóságot, Orbán Viktor csak az álmairól beszélt.

Molnár Csaba szerint Orbán Viktor üzent az ellenzéknek is: ha 2014-ben meg akarják szabadítani az országot attól az "ámokfutástól", amit a kormány művel, akkor össze kell fogniuk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.