DK: kudarcot vallott a kormány oktatáspolitikája

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány oktatáspolitikája kudarcot vallott, káoszt okozott és tökéletes zsákutcát jelent.

A párt csütörtökön Budapesten mutatta be az Orbán-kormány oktatáspolitikájáról szóló "fekete könyvét".

Niedermüller Péter, a DK alelnöke a sajtótájékoztatón azt mondta, az Orbán-kormány intézkedései nyomán riasztó kép bontakozik ki a magyar oktatási rendszerről. Hét területet sorolt fel, ahol szerintük hosszú távú károkat okozott az oktatáspolitika. Úgy fogalmazott, a köznevelési törvény ellentmond mindannak, ami a modern oktatáspolitikát Európában jellemzi, a Nemzeti alaptanterven és a kerettanterveken keresztül ideológiai átnevelés folyik az országban, megengedhetetlen módon megnőtt az egyházak befolyása, a hátrányos helyzetű gyerekeket pedig kiszorítják az oktatásból.

Niedermüller Péter szerint az inasképzést hozza vissza a szakképzéssel a kormány. Kifogásolta, hogy a felsőoktatásból több tízmilliárd forintot vontak ki. Arató Gergely, a DK politikusa, korábbi szocialista oktatási államtitkár azt mondta, "úgy járt az oktatási kormányzat, mint a kisgömböc", olyan mértékű hatalom koncentrálódik a kezében, aminek nem tud megfelelni. A jelenlegi kormányzat sem szakmai, sem államigazgatási, sem pénzügyi szempontból nem képes menedzselni a saját oktatáspolitikáját - vélekedett, kijelentve: a Klebersberg Intézményfenntartó Központ fél év alatt nem volt képes rendezni az átvett pedagógusok juttatásait, a kabinet pedig halasztgatja a pedagógusok béremelését és az életpályamodell bevezetését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.