DK: csődközeli helyzetben a Fidesz kirakatvárosai

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormányoldal felelőtlensége miatt mára a Fidesz "kirakatvárosainak" számító önkormányzatok is csődközelbe kerültek, annak ellenére, hogy azokat egyébként a párt befolyásos politikusai vezetik.

Erről Varju László, a DK pártigazgatója, független parlamenti képviselő beszélt pénteken sajtótájékoztatón, példaként említve Debrecent és Hódmezővásárhelyt. Azt mondta, ezekben a városokban rendre 25 milliárd forint fölött van az önkormányzatok adóssága, ami szinte fogva ejti a lakókat.     

Varju László Debrecen példájára kitérve elmondta, Kósa Lajos polgármester is elismerte, hogy több milliárd forint hiányzik a város idei költségvetéséből, ráadásul az Állami Számvevőszék is óriási problémákról számolt be, ami miatt intézkedési tervet is kért a városvezetőtől.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy mára a bankok sem adnak pénzt az önkormányzatnak - folytatta, hozzátéve: Debrecen folyószámlahitele az elmúlt hónapokban 850 millió forintról 3,5 milliárd forint fölé emelkedett, a nyáron pedig már ki is kapcsolták a közintézményekben az áram- és gázszolgáltatást; az iskolakezdésre mindez a szolgáltatóktól kért szívesség révén állhatott helyre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.