DK: az új kormány fölmondja a mutyigyanús földbérleteket

A Demokratikus Koalíció (DK) figyelmezteti "a csalárd, megbundázott" pályázatokon állami földeket elnyerőket: amit most tavasszal elvetnek, már nem ők fogják learatni, a hivatalba lépő demokratikus kormány ugyanis felülvizsgálja a pályázatokat.

Hiába érte egyik botrány a másikat az állami földpályázatok ügyében, hiába teregette ki több folytatásban is a Fidesz-maffia szennyesét az azóta a frakcióból is kilépett korábbi államtitkár, Ángyán József, a kormányközeli oligarchák telhetetlensége nem ismer határt - írja közleményében Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter, a  Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezetője.

A Gyurcsány Ferenc volt kormányfő által vezetett párt politikusa emlékeztetett rá: a Nemzeti Földalap nemrégen nyilvánosságra hozott adatai szerint a Csongrád megyei földpályázaton meghirdetett csaknem 20 ezer hektárnyi földterületnek kevesebb mint egytizedére, 1790 hektárra beadott pályázatot ítéltek eredményesnek, ebből 1362 hektárnyit a hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. nyert el, amelynek fő tulajdonosa Lázár János miniszterelnökségi államtitkár nagybátyja. További 260 hektár egy olyan vállalkozásé lett, amely a korábbi pályázatokon már 1172 hektár állami föld bérleti jogát elnyerte.

Molnár Csaba közölte: a földmutyiról szóló korábbi hírek után már sem az újabb rokoni lenyúlás, sem annak pimaszsága nem meglepő. Afelől is kevés kétség lehet, hogy a többi 18 ezer hektár állami földre benyújtott, de érvénytelennek nyilvánított pályázat legfőbb hibája az volt, hogy nem Fidesz-csókosok adták be. A Demokratikus Koalíció figyelmezteti a csalárd, megbundázott pályázatokon állami földeket elnyerőket: amit most tavasszal netán belevetnek, már nem ők fogják learatni, mert a hivatalba lépő demokratikus kormány felülvizsgálja a pályázatokat, és az ilyen szerződéseket haladéktalanul, kártalanítás nélkül fölmondja - zárul a közlemény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.