DK: a legszigorúbban kell büntetni az etnikai alapú bűntetteket

Az etnikai alapú bűntetteket a legszigorúbban kell büntetni, így kommentálta a romagyilkosságok ügyében első fokon hozott ítéletet Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció független képviselője.

Az ellenzéki politikus az ítélethirdetés után, keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: Magyarországra sokan olyan helyként tekintenek, ahol tere van a rasszizmusnak, az antiszemitizmusnak, az idegengyűlöletnek és a homofóbiának. A DK szerint ezeket a nézeteket vissza kell szorítani, az ilyen magatartásokat, köztük az etnikai és a vallási alapú bűncselekményeket pedig "tűzzel-vassal irtani kell" - jelentette ki.

Vadai Ágnes egy kérdésre válaszolva azt mondta, nem ismer olyan nemzetbiztonsági jelentést, amely szerint az akkori szocialista kormány információkat tartott volna vissza a romagyilkosságok ügyében. Az viszont tény - folytatta -, hogy 2009-ben elkapták azokat, akik ezeket a szörnyű bűncselekményeket elkövették.

Három vádlottat tényleges életfogytiglanra ítélt a romagyilkosságok ügyében kedden első fokon a Budapest Környéki Törvényszék, a negyedrendű vádlott büntetése tizenhárom év fegyház. A vádlottak 2008-ban és 2009-ben kilenc helyszínen intéztek támadást lőfegyverekkel, gyújtópalackokkal romák ellen, ezekben hatan meghaltak, köztük egy gyermek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.