DK: A kormány tudatosan szegregál

Az oktatási kormányzat a legalávalóbb módszerekkel következetesen törekszik az iskolai szegregáció fenntartására, a mélyszegénységben élő családok gyerekeinek, a cigánygyerekeknek az elkülönítésére - ez olvasható a Demokratikus Koalíció szombati közleményében.

"Az elmúlt három év során egyetlen konkrét, tényleges szegregáció ellenes intézkedés sem született, ugyanakkor ma az állam, mint fenntartó olyan iskolákat működtet, amelyekről jogerős bírósági ítélet mondja ki a gyerekek megkülönböztetését. Ezekben az intézményekben január óta sem történt semmi, a kormány tűri a tudatos törvényszegést" - legalábbis a Demokratikus Koalíció szerint.

A Niedermüller Péter DK-alelnök által jegyzett közleményben az áll: gyermekvédelmi törvény módosítása nyomán szeptembertől megszűnik a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek közötti különbségtétel, amelynek következtében a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek elveszíthetik a nekik eddig járó rendszeres gyermekvédelmi kedvezményeket, s fennáll a veszélye fokozott iskolai lemorzsolódásuknak. "A törvénymódosítás nyomán a statisztikákban is kevesebb lenne a halmozottan hátrányos helyzetű tanuló, miközben a valóságban nem lehet majd megállapítani a tényleges iskolai szegregációt" - fogalmaz az ellenzéki politikus.

A dokumentum szerint a Demokratikus Koalíció elítéli "az oktatási kormányzat alantas próbálkozásait, a statisztikák meghamisítására tett kísérleteit. A kormány nem képes a problémák megoldására, helyette ködösít, hamisít, hazudik. 2014 után a DK olyan oktatáspolitika megvalósításán fog dolgozni, amely nem tűri az iskolai szegregáció semmilyen formáját sem" - zárul a közlemény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.