DK: A föld és a trafik nem elég, itt a patikamutyi

A Fidesz-közeli patikatulajdonosok gazdagszanak, a betegek pedig választhatnak, hogy enni vagy gyógyulni akarnak-e inkább - írja a Gyurcsány Ferenc vezette párt közleménye.

A Fidesz-klientúra mohósága nem ismer határokat. A föld- és a trafikmutyi után, mintegy fölkészülésként az alkoholmutyira, a Fidesz belevágott a patikamutyiba - írja az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményében Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselőcsoportjának vezetője.

Mint fogalmaz, egy tavalyi törvény értelmében a gyógyszertárak tulajdonjogának előbb 25, később 50%-a ott dolgozó gyógyszerész kezébe kell, hogy kerüljön. A minapi módosítás szerint, ha a gyógyszerészek nem tudják vagy akarják megvásárolni az előírt tulajdonrészt, megvásárolja helyettük az állam, majd három éven belül pályázaton értékesíti.

A DK szerint ugyanaz a gyalázatos, államilag szervezett rablás készül, ami a földek, illetve a trafikok esetében már megvalósult: a tulajdonjogot a régi, Gyógyszerészkamara által képviselt patikatulajdonosoknak játsszák át, egyúttal megszabadítva őket a konkurenciától. Verseny hiányában a gyógyszerárak ugrásszerű növekedésnek indulnak, a Fidesz-közeli patikatulajdonosok gazdagszanak, a betegek pedig választhatnak, hogy enni vagy gyógyulni akarnak-e inkább. A magyar gazdaság viszont haldoklik a beruházások hiányában; egyetlen befektető sem kockáztatja a pénzét, mert nem tudhatja, mikor vet szemet az ő befektetésére valamely Fidesszel szövetséges érdekcsoport.

A kormányváltást követően a demokratikus erők helyreállítják a befektetők biztonságát, a fogyasztókat szolgáló versenyt és visszajuttatják a csalárd, bár törvényesnek álcázott módon megkárosított tulajdonosoknak, ami az övék - zárul a közlemény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.