DK: Semmi közünk az Orbán-akasztós Facebook-oldalhoz

A Demokratikus Koalíció (DK) közlése szerint semmiféle kapcsolatban nem állnak az Orbán Viktor miniszterelnök kivégzésére buzdító Facebook-csoporttal. Az ellenzéki párt helyreigazítást kér az csoportról beszámoló Átlátszó blogtól.
A DK keddi közleményében azt írta, a blogbejegyzés tartalma számos félreértésen és téves információn alapul.

A párt tájékoztatása szerint a Facebook-csoport adminisztrátorát a DK már tavaly májusban jogerősen kizárta tagjai soraiból, így ő semmilyen módon nem tekinthető a párt tagjának, vagy véleményformálójának.

Hozzátették: az adminisztrátor - a pártból történő kizárása óta - a csoport nevében rosszhiszeműen, nemcsak a párt engedélye nélkül, hanem kifejezetten annak ellenére használja a Demokratikus Koalíció nevét.

A DK szerint a csoportban azért található meg Niedermüller Péter, a párt európai parlamenti (EP-) képviselője, a párt alelnöke, mert a zárt csoport működése lehetővé teszi, hogy bárkit meg lehessen hívni a megkérdezése nélkül. Valaki anélkül is taggá válhat egy ilyen csoportban, hogy ismerné annak tartalmát - magyarázták.

A közleményben azt írták, a DK azt kérte az Átlátszótól, hogy igazítsa helyre cikkét, mert szerintük "világosan látszik", hogy a Facebook-csoport semmilyen kapcsolatban nem áll a DK-val, annak adminisztrátora pedig nem tagja a DK-nak.

Az Átlásztó blog hétfőn arról írt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kivégzésére buzdít egy Facebook-csoport. A cikk szerint a webcímében a Demokratikus Koalíció Nyíregyháza nevet tartalmazó csoport több mint háromezer tagot számlál, egyik tagja Niedermüller Péter is.

Korábban az volt olvasható a csoport leírásában, hogy "A diktátorokat a világon a nép haragja ölte meg!!! Orbán most rajtad a sor!!! A magyar nép nem akarja, hogy egy diktátor sanyargassa a magyar népet." Kedd délelőtt már csak annyi állt a leírásban: "A világon a diktátorokat a nép haragja ölte meg", illetve a csoport létrehozójának és adminisztrátorának neve.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.