A DK gyorsértékelése szerint össze kell fogni

Az este kilenc órai összesítés szerint jó esély van rá, hogy egy kivételével valamennyi budapesti kerület képviselő-testületében lesz képviselője a Demokratikus Koalíciónak, és polgármesterjelöltjük, Hajdú László nyerésre áll a XV. kerületben – fogalmazott a párt központjában Gréczy Zsolt szóvivő, aki egyben a DK polgármesterjelöltje is a XXII. kerületben. Ő maga beszélgetésünkkor – mint mondta – masszív második, de az ő kerületében több ellenzéki jelölt is indult a polgármesteri székért.

Vidéken a DK a közös ellenzéki jelölteket támogatta, és Gréczy szerint a legtöbb helyen jól szerepelnek a jelöltjeik.

Gréczy szerint a választás bebizonyította, hogy ott, ahol az ellenzéki pártok összefogtak, volt, van esély a sikerre, míg ahol egymással szemben indultak, gyakorlatilag esélyük sem volt. Arra a kérdésre, hogy akkor ő miért indult mégis a polgármesteri székért egy olyan kerületben, ahol a baloldali ellenzék pártjai mind versenybe szálltak, azt felelte, a kompenzációs listára hulló töredékszavazatokért.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.