Díszpolgárrá avatták Bodrogi Gyulát, Marton Lászlót és Spiró Györgyöt

A XIII. kerület díszpolgárává avatta szerdán Tóth József polgármester Bodrogi Gyula színművészt, rendezőt, Marton László rendezőt, a Vígszínház volt igazgatóját és Spiró György írót, műfordítót és irodalomtörténészt.

A XIII. kerület 71 éve lett önálló közigazgatási egység, ebből az alkalomból a kerületben heteken át tartó közművelődési és sportprogram-sorozatot szerveznek. A megemlékezés legrangosabb eseménye a szerda déli díszpolgáravató ünnepség volt.

Először Mácsai Pál szavalta el Radnóti Miklós Nem tudhatom című költeményét. A színész-rendező édesapját, Mácsai Istvánt szintén a kerület díszpolgárrá avatták néhány évvel ezelőtt.

Tóth József polgármester az ünnepségen beszélt a kerület terveiről is. Azt vázolta fel sajátos, illusztrált víziójában, hogy milyen is lesz, lehet majd a kerület tíz év múlva, hogy mennyi minden épülhet meg, hány házat varázsolnak újjá, milyen lesz a Duna-part vagy a Pozsonyi út környéke. Ezután Bodrogi Gyula, Marton László és Spiró György életútját és a kerülethez kapcsolódó munkásságát méltatta röviden, majd az újdonsült díszpolgárok átvették a kitüntetéseket.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.