Diszkórazziákat ígér a szolnoki polgármester

Megállapodást kötött a szolnoki önkormányzat a rendőrséggel, hogy a város vendéglátóhelyein és közterületein megvédjék a kiskorúakat a "szórakozás közben rájuk leselkedő veszélyektől".

A gyerekek az utóbbi években szinte tömegesen jelentek meg a szolnoki éjszakában, sokan alkoholt és drogot fogyasztanak – mondta el a dokumentum aláírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón Szalay Ferenc fideszes polgármester.

A probléma nem szolnoki sajátosság, és hátterében az egész társadalmat érintő értékválság mellett a család működésének zavarai, az ifjúságvédelem hiányosságai és egyéb okok állnak – tette hozzá.

Czinege László városi rendőrkapitány arról beszélt: a rendőrség mind többször tapasztalja, hogy a fiatalok éjszakai szórakozása bűncselekménnyel végződik. Tavaly ilyen esetek miatt a 14 éven aluliak körében 32 gyermekkorú elkövetővel és 72 sértettel volt dolguk. A 14 évet betöltötteknél 108 elkövetőt és 96 sértettet regisztráltak az elmúlt esztendőben, a bűncselekmények legtöbbje rongálás.

Az együttműködési megállapodásban rögzített feladatterv része a vendéglátóhelyek rendszeresen hatósági ellenőrzése, az üzemeltetők bevonása a Biztonságos szórakozóhely elnevezésű programba. A munkában számítanak a város szülői közösségeinek, családjainak közreműködésére és olyan fiatalokra, akiket kortárssegítőnek képeznek ki. Cél az is, hogy az kritikus éjszakai órákra a fiataloknak olyan programokat állítsanak össze, amelyeken részt venni csábítóbb lehet, mint egy diszkóban való bulizás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.