Devizahitelesek: közlemény közlemény hátán

Közleményháborúvá terebélyesedett a devizahitelesek pénteki megmentése. A nap eseményeit foglaljuk össze. Kézzelfogható eredményről nem tudunk beszámolni.

Kezdődött azzal, hogy csalás miatt, ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a devizaalapú hitelezés ügyében a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) a Legfőbb Ügyészségen – mondta el Csizmadia László, a CÖF alapítója és szóvivője, a CÖKA elnöke (a CÖF szervezi a jobboldali Békemeneteket – A szerk.)

Folytatódott azzal, hogy az Együtt-PM választási szövetség kinyilvánította: az "Orbán-kormány a hibás termék", a kabinet okozza a devizahitel-válságot. A szervezet felszólította a kabinetet: térjen vissza elődje, a "válságkezelő kormány" devizahiteleseket segítő intézkedéseihez, és erősítse vissza a forint árfolyamát arra a szintre, amivel a Bajnai-kormány azt 2010 tavaszán átadta. A közleménnyel a Fidesz ügyvezető alelnökének szavaira reagáltak, aki azt mondta, kötelező érvényű, a devizahiteleket véglegesen kivezető, a bankrendszer stabilitását nem veszélyeztető megoldást tart szükségesnek. Kósa Lajos csütörtök este, a Hír TV Magyarország élőben című műsorában azt is hozzátette: rendkívül kockázatos lenne olyan eszközökkel élni, amelyeket a végtörlesztés vagy az árfolyamgát esetében alkalmaztak. "A napnál is világosabb, hogy hibás termékről van szó" – jelentette ki a devizahitelekről, és életszerűtlennek, rossz megközelítésnek tartotta az árfolyamkockázat beépítését a lakossági hitelekbe. "A Gyurcsány-Bajnai-kormány nagy bűne, hogy a problémát elengedte, a nyakunkra hozta ezt a csapdát" – jelentette ki Kósa Lajos.

A bankosok lemondták a találkozót

Délután lemondta a devizahitelesek ügyében szerdára tervezett találkozót a Magyar Bankszövetség a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖFA) képviselőivel – tudatta a CÖF-CÖKA vezetősége pénteken az MTI-vel. A CÖF-CÖKA álláspontja szerint a Bankszövetség hibát követ el, ha a kormánnyal folytatott tárgyalások előtt vagy azzal párhuzamosan elmulasztja a véleménycsere lehetőségét a civilek egyik legnagyobb szervezetének szakmai küldöttségével.

A Nemzeti Bank cikket írt

A Magyar Nemzeti Bank cikksorozatának második részét tette közzé. Ebben azt írják, hogy a válság előtt megkötött devizaalapú jelzáloghitel szerződésekben rögzített aránytalan erőviszonyok jelentős hátrányt okoztak, és okoznak jelenleg is a devizaadósoknak; a bankok évente összesen 60-70 milliárd forint többletbevételt értek el az egyoldalú kamatemelésekkel, illetve az árfolyamrés szélesítésével. Balog Ádám jegybanki alelnök és Nagy Márton ügyvezető igazgató a cikkben kitér arra: a devizaalapú jelzáloghitel-szerződések egyfajta erőfölényt biztosítottak a bankoknak, ami alapján a futamidő alatt egyoldalúan tudták változtatni a kamatokat és a különböző díjakat. Ez növelte az adósok – árfolyamleértékelődés miatt amúgy is magas – törlesztőterheit, ami  egy részüknél fizetésképtelenséget okozott, és mindez hitelezési veszteség formájában visszaütött a bankok jövedelmezőségére is. A válság alatt a már megkötött szerződések átlagos teljes hiteldíj-mutatója (THM) 2 százalékponttal 8-9 százalékra emelkedett, annak ellenére, hogy a referenciakamat közben nulla közelébe csökkent. Így átlagosan 20 százalékkal emelkedtek a havi törlesztőrészletek, és ezen a csatornán a bankok évente mintegy 55-70 milliárd forint többletbevételt tudtak elérni.

150 ember tüntetett

A devizahitelezés "áldozatainak" emlékére kezdett demonstrációt péntek délután Budapesten a Koppány Csoport. A "gyászmenetnek" nevezett tüntetésen azoknak az otthonát keresik föl, akiket felelősnek tartanak a devizahitelezés nyomán kialakult helyzetért. A demonstráció résztvevői banki vezetők lakóhelye mellett fel akarják keresni Orbán Viktor miniszterelnök és Gyurcsány Ferenc volt kormányfő otthonát is. 

A TASZ tiltakozott

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) nyíltan a jog fölé helyezte magát azzal, hogy egy hasonló ügyben hozott jogerős bírósági végzést figyelmen kívül hagyva lezárta a miniszterelnök otthonának környékét egy demonstráció idejére.

A Fidesz felszólított

Estefelé a Fidesz felszólította a bankokat, hogy haladéktalanul módosítsák a lakásdevizahitel-szerződéseket úgy, hogy az elfogadható legyen a becsapott, nehéz helyzetbe került magyar családok számára. A kormánypárt az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: "a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség megérti és egyetért azokkal a magyar családokkal, akiket nehéz, sőt kilátástalan helyzetbe sodort a bankok felelőtlen devizahitelezése". A Fidesz arra is felszólította a bankokat, hogy "ismerjék el felelősségüket a lakás-devizahitelesek problémáinak előidézéséért".

Itt tartunk most.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.