Deutschnak kezd összeállni az internetkonzultáció

Világosan látszik az a hat témakör, amelyek mindegyikéből kettő-négy kérdés kaphat helyet az internetről szóló nemzeti konzultáció kérdőívén - mondta a folyamat előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos szerdán Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével közös sajtótájékoztatón.
Deutsch Tamás a témakörök között említette a megfizethető internetszolgáltatást, a digitális kompetenciák fejlesztését, a világháló mindenki számára elérhetővé tételét, a felhasználók és adataik védelmét, a technológiának a gazdaság fejlesztését támogató felhasználását, valamint azt, hogy minél több színvonalas tartalom és szolgáltatás legyen elérhető ilyen módon. A gazdasággal kapcsolatos lehetséges témakörök között említette a miniszterelnöki biztos a start-up cégek támogatását, a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások bevonását a szélessávú internethálózat fejlesztésébe, a kisebb cégek internetes jelenlétének támogatását uniós forrásból, valamint azt, hogy milyen adócsökkentésekkel lehetne támogatni az internet használatának magyarországi elterjedését.

Deutsch Tamás közölte: a jövő hétre áll össze a konzultációra bocsátani javasolt húsz kérdés, a lista pedig egy újabb egyeztetési kör után, április végén kerül a kormány elé, majd májustól minden, 14. évét betöltött magyar állampolgár véleményt nyilváníthat e témákban.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról beszélt: az alapvető infokommunikációs eszközök alkalmazásában Magyarország az uniós mezőny utolsó harmadában van; a cégek 61 százalékának van honlapja, 85 százalékuk használ szélessávú internetet, míg a közösségben ez a két mutató 73, illetve 90 százalék.

Hangsúlyozta: elsősorban szemlélet-, illetve gondolkodásmódbeli váltásra van szükség, amit támogat is a kamara. Azt mondta, egy mikro- vagy kisvállalkozás lemaradásának oka lehet, hogy a tulajdonos számára idegen eszköz az internet, amely ma úgy válik elengedhetetlen eszközzé a mindennapokban, ahogy a 19. és a 20. század fordulóján a villamos áram.

Dajcstomi konzíliuma

Január 9. Bejelenti a konzultációt "az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos" . És ez még csak a titulusa.  

Március 6. Szélessávú netet minden felsőoktatási épületnek!

Március 18. Magyar netet falura!

A NOL-on megjelent dajcstomi-összest itt találja!

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.