Az újfasizmus – értve ezen a szélsőjobboldali, rasszista ideológiák és mozgalmak összességét – Közép-Kelet-Európában ezer szállal kapcsolódik saját történeti előzményeihez. Természetes terméke a rendszerváltásnak, egyidős vele. Nálunk is a demokrácia zászlaja alatt masírozott be az első szabadon választott parlamentbe – erről Krausz Tamás történész beszélt a Kossuth Klubban tartott nemzetközi konferencián.

A Kádár-korszakban szerinte nem tűrték a rasszizmust. A kapitalista átalakulás társadalmi megrázkódtatással járt, bűnbakokat kellett teremtenie: „felül a zsidókat, alul a cigányokat”. A történész az újfasiszta mozgalmak közös jellemzőjeként említette, hogy egyfajta „nemzeti kapitalizmust” szeretnének létrehozni, amely együtt jár az „idegenek kiiktatásával”.

A rendszer fokozatosan nyílt ki a szélsőjobb irányába, és – nyugati országoktól eltérően – a mi térségünkben nem létezik olyan baloldali radikalizmus, amely képes lenne ellensúlyozni az újfasizmust. Ebből adódik az is, hogy a tradicionális jobboldal nincs „kínai fallal elválasztva” a szélsőjobboldaltól.

A kitörési lehetőségekről szólva Krausz Tamás a régió speciális vonásának nevezte, hogy itt nagy valószínűséggel csak kívülről jövő nyomásra képzelhetők el komoly változások. Az újfasizmus leküzdése ugyanakkor feltételezi a polgári demokrácia gyökeres bírálatát is, hisz a „demokrácia legitimálja az újfasizmust”.

Előadása után hazai és külföldi hozzászólók is vitába szálltak azzal a kijelentésével, hogy a Kádár-korszak mentes lett volna a rasszista jelenségektől. Tamás Gáspár Miklós filozófus egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a Jobbik által elterjesztett „cigánybűnözés” kifejezést annak idején a hivatalos rendőrségi terminológiában használták. Krausz fenntartotta véleményét. Úgy vélte, egyes momentumokat – így például azt, hogy az MSZMP-ben is előfordultak antiszemiták – nem szabad egybevetni a rasszizmus „rendszerbe való beépülésével”.

Az MSZP-SZDSZ koalíciónak történelmi felelőssége van abban, hogy Magyarországon előretört a szélsőjobb – állította egy kérdésre válaszolva Krausz Tamás. A szocialisták nem korlátozták a szélsőjobb működését, sokáig elfogadták a „náciveszély szabadságát” hirdető liberális tételt. Aztán minden feltételt megteremtettek ahhoz, hogy szavazóik egy része átvándoroljon a szélsőjobbhoz.

A technológiai változások következtében – hangsúlyozta immáron előadóként Tamás Gáspár Miklós – egyre kisebb szerephez jut a gazdaságban az értékteremtő munka. Ne tévesszen meg senkit, ha ezzel ellentétes szólamokat hall: a munka kultusza annál erősebb, minél kevesebb lehetőség van a produktív munkában való részvételre.

A Fidesz radikálisabb formában folytatja az előző kormány neoliberális politikáját – állapította meg a filozófus. Az állami redisztribúció (újraelosztás) lehetősége viszont szűkül, a forrásokért egyre nagyobb verseny folyik. Nem csak nálunk, más országokban is azon mesterkednek, hogyan lehet az állam szociális kötelezettségeit megtagadni bizonyos csoportoktól. Ebben mindenhol óriási segítségére van az államnak a szegényellenes, egyes rétegeket élősködőnek vagy éppen deviánsnak bélyegző posztfasiszta ideológia.

A hagyományos baloldali ellenállási formák Tamás Gáspár Miklós szerint nem alkalmasak rá, hogy mindezzel szemben eredményesen felvegyék a küzdelmet. Javaslata szerint ki kell dolgozni az eszmei hátterét annak a gondolatilag egységes politikai harcnak, amely egyaránt védi a munkások, a munkanélküliek, az öregek, a nők, a tanulók és például a bevándorlók érdekeit.