Demján Sándor beszállna a Népszavába

A Trigránit Zrt. tulajdonosa, akinek vagyonát 300 milliárd forintra becsülik, azzal a feltétellel lenne kész tulajdont szerezni a lapban, ha Magyarországon megalakulna egy szociáldemokrata párt.

A lapnak adott interjúban Demján Sándor elmondta, hogy egyszer megpróbált tulajdont szerezni a Népszavában, de nem jutott sokra az akkori tulajdonosokkal. Annak ellenére, hogy résztulajdont ajánlott az újság dolgozóinak is. Hozzátette, hogy elkötelezett baloldali volt mindig, és most is az. Most úgy gondolja, hogy csak akkor vállalna részt a lapban, ha lenne az országban egy szociáldemokrata párt, amit nem a munkavállalók pártjának, hanem sokkal inkább a kisvállalkozók képviselőjének képzel el.

Azt is elmondta, hogy nagyon tetszik neki a Széll Kálmán terv, de azzal mindenkinek tisztában kell lennie, hogy a magyar gazdaság rendbetétele a jelenlegi hatalmas adósságok miatt akár 15-20 évet is igénybe vehet. Az állam hatalmas tartozásait, hívta fel a figyelmet, az MSZP hozta össze. Az MSZP-t egyébként Demján nem tartja baloldali pártnak.

Szerinte a legfontosabb, hogy vissza kell adni a munka, mindenek előtt a fizikai munka becsületét. Alapvető feladatnak tartja, hogy aki tud, az dolgozzon. Úgy véli, hogy ehhez állami vállalatokat kell alapítani, amelyekben lennének munkahelyek, de a magánszférának is munkahelyeket kell teremtenie. Olyan integráló szervezeteket kell létrehozni, mondta, amelyek összefognák a magyar mezőgazdaság és az élelmiszeripar termelő tevékenységét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.