Demeter most jött rá, hogy a hacker beismerte a betörést

Beismerte a Szilvásy György volt titokminiszter által a Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NBH) bemutatott és a szervezet megbízásából számítógépes rendszerekbe betörő hacker, hogy elkövette a bűncselekményeket - mondta Demeter Ervin, az elmúlt nyolc év polgári titkosszolgálati tevékenysége során tapasztalható anomáliák vizsgálatára létrejött parlamenti albizottság fideszes elnöke kedden.

Demeter Ervin korábban már beszámolt arról, hogy Szilvásy György mutatta be az NBH-nak azt a férfit, akit aztán az NBH foglalkoztatott, és aki több számítógépes rendszerbe is behatolt, és a "fekete úton szerzett" információkat eljuttatta az NBH-nak és MSZP-s politikusoknak.

Az MTI kérdésére a politikus elmondta: az albizottság a közelmúltban meghallgatta a hackert, akitől sikerült a főbb kérdésekre választ kapniuk és aki elismerte a betöréseket.

"A férfi az albizottság kérdésére azt mondta, olyan sok helyre tört be, és olyan sok anyagot szerzett meg, hogy ne várjuk el, hogy mindet felsorolja" - mondta a testület elnöke. Hozzátette: egyebekben pedig általános válaszokat kaptak kérdéseikre, de a beszerzett iratok alapján megalapozottnak tűnnek a férfi által elmondottak.

A testület elnöke hangsúlyozta: fontosabb cél volt a férfi meghallgatása, mint annak sajtónyilvánossága, ezért nem került eddig nyilvánosságra a meghallgatásnak még a ténye sem. A meghallgatásról azonban jegyzőkönyv készült, ami a nemzetbiztonsági bizottság irattárába került.

"A hacker által elmondottak lényege bekerül az albizottság jelentésébe is, de mivel a cél az, hogy a jelentés nyilvános legyen, emiatt nagyon sok - egyébként államtitoknak minősülő - részletkérdés rögzítéséről le kell mondanunk" - fűzte hozzá.

A politikus szerint egyébként egy az NBH-ban készült jelentés a bizonyíték arra, hogy a hacker az összegyűjtött információkból egy anyagot készített, amit eljuttatott egy szocialista politikushoz, akivel kapcsolatban volt, azzal, hogy adja oda Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnöknek. Ha jól emlékszem a jelentésre, volt visszaigazolás is - fűzte hozzá.

Arról azonban nem tudnak, hogy ez az anyag pontosan mit tartalmazott, az érintett szocialista politikust pedig - aki közvetítőként járt el - nem kívánta megnevezni.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.