Délutánra csökkent a szavazási kedv

A korábbi előrejelzések szerint a részvételi arány az önkormányzati választáson nem éri majd el az ötven százalékot. Délelőtt azonban többen szavaztak, mint négy éve, de a délután egy órás adatok szerint csökken a részvételi hajlandóság.

Bár csak néhány tized százalékkal, de az első napközbeni jelentések szerint nagyobb volt az érdeklődés az önkormányzati választás iránt, mint négy esztendeje. Akkor az urnazárásig a szavazásra jogosultak 53,36 százaléka adta le a voksát, míg most a közvélemény-kutatók ötven százalék alatti részvételt prognosztizálnak.

Hét óráig – tehát a szavazókörök nyitása utáni első órában – a polgárok 1,06, kilencig 6,97, 11-ig 16,50, délután egyik 23,53 százaléka szavazott. Négy éve 0,99, 6,60, 16,31, illetve 23,68 százalék volt ugyanez az arány. Minimálisan ugyan, most legutóbb már rosszabb adatokat mértek, mint 2010-ben.

A fővárosban a szavazók 23,16 százaléka adta le a voksát, míg a megyék közül délután egykor a részvétel Nógrád megyében volt a legmagasabb 28,57 százalékkal. A legalacsonyabb részvételi arányt 20,91 százalékkal Győr-Moson-Sopron megyében tapasztalták. A Dunántúl nagy része eddig az országos átlag alatt teljesít.

Ebből egyelőre nem lehet biztosan következtetni arra, hogy a választói aktivitás a négy évvel korábbihoz képest tényleg csökken-e, mert a különbség mindössze egytized százalék. Így egyelőre nem tudni, hogy a közvélemény-kutatók prognózisa válik-e valóra.

Egyébként 2006-ban délután egykor 26,98, 2002-ben 26,33 százalékos volt a részvétel, miközben akkor este hétig a választásra jogosultak 53,12, illetve 51,10 százaléka járult az urnákhoz. Mindazonáltal úgy tűnik, a választók nagyjából fele most is szavazni fog.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.