Debreczeni József: mégis létezik jogállam Magyarországon
Bűncselekmény hiányában felmentette a rágalmazás vádja alól Debreczeni József közírót az UD Zrt.-vel kapcsolatos megfigyelési ügyben a Fővárosi Bíróság kedden. Mint ismert: „A diktatúra árnyéka" című, 2008 szeptemberében a Népszabadságban megjelent cikkében Debreczeni arról írt, hogy az UD Zrt. titkos hálózatot hozott létre törvénytelen információszerzés céljából. Emiatt indított a cég magánvádas büntetőeljárást, amelyben a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság márciusban kimondta Debreczeni bűnösségét, és szézezer forint pénzbüntetéssel sújtotta. Kedden azonban a Fővárosi Bíróság a véleményszabadság alkotmányos elvére hivatkozva felmentette a közírót, az ítélet azonban még nem jogerős.
Futó Barnabás, az UD Zrt. jogi képviselője jelezte, hogy feltehetően fellebbeznek az ítélet ellen - ebben az esetben a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik az ügy.
Debreczeni József lapunk megkeresésére azt mondta: annál is inkább örül az ítéletnek, mert nem tűntek jónak az előjelek. „De egy kiváló büntetőjogász érveinek hatására kiderült, hogy a jogállam mégiscsak létezik Magyarországon" - fogalmazott a közíró.