Debreceni villamosbotrány: a fideszesek nemet mondtak a vizsgálóbizottságra

– Ki a felelős érte, hogy botrányok sorozata kíséri az új villamospálya építését Debrecenben? – kérdezte egy ellenzéki képviselő a csütörtöki közgyűlésben. Nem kapott választ.

A fideszes többségű debreceni közgyűlés ma leszavazta azt az ellenzéki javaslatot, hogy állítsanak föl eseti bizottságot a 2-es villamosvonal építésével kapcsolatos botrányok kivizsgálására. A döntés előre borítékolható volt, hiszen a Fidesz–KDNP-frakció már korábban jelezte: nem akar részt venni a bizottság munkájában.

Az ellenzék azt szerette volna tisztázni, hogy az új 2-es villamospálya építését miért kíséri botrányok sorozata, és kik a felelősök, amiért hónapok óta áldatlan állapotok uralkodnak a cívisvárosban, föl vannak túrva az utak, mégsem folyik munkavégzés, s a folyamatos közlekedési dugók miatt egyre élhetetlenebb a város.

A közgyűlésben Gondola Zsolt, a Független Fórum civil szervezet önkormányzati képviselője nyíltan föltette a kérdést: ki a felelős? Kósa Lajos polgármester erre a kérdésre nem adott egyértelmű választ, lényegében azt mondta, először azt kellene tisztázni, hogy van-e egyáltalán helyzet. A polgármester mondandójából az derült ki, mintha a beruházással kapcsolatban csak jelentéktelen problémák kerültek volna nyilvánosságra, holott korábban ő maga jelentette be: a kivitelező – vagyis a Demján Sándor érdekeltségében lévő Arcadom Zrt. – nem végzett határidőre a munkálatokkal.

A közgyűlés mintegy kétórás vita után úgy döntött, eseti bizottságot nem állítanak föl, de az ügy kivizsgálásával megbízzák az önkormányzat tulajdonosi bizottságát, amelynek a 2013-as év első közgyűlésére kell elkészítenie a jelentését. Igaz, ennek az eredményét is előre borítékolni lehet, a bizottság elnöke ugyanis nem más, mint Balázs Ákos, a Fidesz–KDNP-frakció vezetője, s a testületben a fideszesek vannak többségben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.