Debreceni "zebrakomédia": egy város röhög az önkormányzaton

Ma reggel 10 órakor a debreceni városháza közölte, hogy a belvárosban jövő hétfőtől megszüntetnek egy gyalogátkelőt. A döntés akkora felzúdulást keltett az interneten, hogy a városháza fél 12-kor már azt közölte: "tévedés" történt, a zebra nem szűnik meg.

Páratlan produkciót "mutatott be" ma a debreceni városháza, amely ma reggel 10 órakor közleményt adott ki arról, hogy a cívisáros központjában az egyik legforgalmasabb csomópontban jövő hétfőtől megszüntetnek egy gyalogátkelőhelyet.

A közlemény megjelenése után helyi internetes fórumokon és közösségi oldalakon elemi erejű tiltakozás bontakozott ki, a kommentelők fölháborodtak a döntésen, elvégre a gyalogosközlekedés szempontjából a szóban forgó zebra megszüntetése olyan lenne, mintha Budapesten az Oktogonnál egyik napról a másikra lezárnák a körutat.

A városháza tájékoztatása e-mailen 9 óra 51 perckor érkezett lapunkhoz ezzel a címmel: Megszűnik a gyalogátkelőhely a Debrecen Pláza mellett, a Péterfia utcán. Maga a szöveg így szólt: "2013. december 16-án – hétfőn – megszűnik a Péterfia utca és a Hunyadi utca csomópontjának Péterfia utcai ágán, a Debrecen Pláza bevásárlóközpont mellett (a villamossíneken keresztben) található kijelölt gyalogátkelőhely. Az intézkedés a helyszíni tapasztalatok, valamint az elvégzett forgalomszámlálási adatok alapján történik Debrecen második legforgalmasabb, önkormányzati kezelésében lévő csomópontjában.

A gyalogátkelőhely megszüntetésével a csomópont áteresztő képessége nőni fog: a Rákóczi utca irányából érkezve a jobbra kanyarodó sávban tapasztalt torlódások megszűnnek. A gyalogátkelőhely megszüntetésével egy időben a Hunyadi utcának a Péterfia utca és a Rákóczi utca közötti szakaszán, az utca északi oldalában található ideiglenes autóbusz-megállóhely a Darabos utca torkolata mellé, végleges helyére kerül át – tájékoztatott a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztálya".

Talán a lakossági fölháborodás is szerepet játszott abban, hogy mintegy másfél óra múlva, 11 óra 21 perckor a debreceni városházától újabb e-mail érkezett, a tárgymezőben ezzel a két szóval: "SÜRGŐS HELYESBÍTÉS!!!!".

A levélben ez olvasható: "A Megszűnik a gyalogátkelőhely a Debrecen Pláza mellett, a Péterfia utcán címmel kiadott sajtóinformációnkban tényként közöltük, hogy 2013. december 16-án – hétfőn – megszűnik a Péterfia utca és a Hunyadi utca csomópontjának Péterfia utcai ágán egy gyalogátkelőhely. EZZEL ELLENTÉTBEN azonban a polgármesteri hivatal egyelőre csak vizsgálja a csomópont közlekedésének ezt az elemét, így az említett gyalogátkelőhely NEM SZŰNIK MEG! Kérem, hogy az ezzel kapcsolatos esetleges eddigi híradásaitokat ennek megfelelően módosítsátok! A tévedésért elnézést kérünk!".

A városházának a történtek után e két kérdést tettük föl: 1. Milyen szakhatósági és mérnöki szakvéleményre alapozták azt a döntést, hogy megszüntetik az átkelőt? 2. Milyen szakhatósági és mérnöki szakvélemény alapján döntöttek úgy másfél óra leforgása alatt, hogy mégsem szüntetik meg az átkelőt?

Városháza: a karácsonyi bevásárlás generálta

Válaszában a polgármesteri hivatal nagyvonalúan elsiklott a kérdéses másfél óra alatt történteken. A városháza kérdéseinkre ezt közölte: "Debrecen város közúthálózatán a forgalom zavartalan levezetése érdekében folyamatosan végzünk forgalmirend-felülvizsgálatot, melynek eredményeként egyes csomópontokban módosításokat hajtunk végre. A város úthálózatán több mint 100 csomópontban forgalomszámlálást végeztettünk mind a gépjárművek, mind a gyalogosok vonatkozásában. A forgalomszámlálási adatok megmutatták, hogy a Hunyadi utca-Rákóczi utca útvonal Péterfia utca és Csapó utca közötti szakasza a gépjárműközlekedés szempontjából a legforgalmasabb útszakaszok egyike".

Mint írták, "a Hunyadi utca és a Péterfia utca csomópontjában, annak áteresztőképessége javítása érdekében a 2-es villamos pályájának kivitelezése során többszöri módosítást hajtottunk végre mind a sávkiosztás (buszsáv lehetőségének kialakítása), mind a jelzőlámpa-programok vonatkozásában. A Hunyadi utcán reggeli és délutáni csúcsidőben tapasztalt torlódások csökkentésének érdekében a Péterfia utcát keresztező gyalogátkelőhely megszüntetése hozhat eredményt. A módosítás, illetve korlátozás kialakítására a Hunyadi utcán, a Rákóczi és Péterfia utca közötti szakaszon lévő ideiglenes autóbusz-megállóhely áthelyezése adott megfelelő lehetőséget, de a karácsonyi bevásárlás generálta nagyobb gyalogosforgalom figyelembe vétele miatt az átkelőhely lezárását elhalasztottuk".

Végül közölték: "a csomópont áteresztő képességét, forgalmát a buszmegálló áthelyezését követően kiemelt figyelemmel fogjuk kísérni, és amennyiben indokolt, a gyalogátkelőhely megszüntetését ismét napirendre vesszük".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.