Debreceni civilek: átjárja a várost a félelem

Mivel Debrecenben nagyon sokan dolgoznak a közszférában, nem kevés azoknak a száma, akik munkahelyi retorziótól tartanak, ha a civileket támogatják – hangzott el a Civil Fórum mai, debreceni sajtótájékoztatóján.

– Habár a választási törvény a nagy pártoknak kedvez, s a kisebb szervezeteknek emiatt erős szembeszélben kell küzdeniük, büszkén kijelenthetjük, hogy a Civil Fórum a szükséges ajánlásokat többszörösen összegyűjtötte, s Debrecen város összes választókörzetében saját jelöltet tudunk állítani – közölte mai sajtótájékoztatóján Gondola Zsolt önkormányzati képviselő, a Civil Fórum Debrecen Egyesület elnöke.

Gondola az ajánlásgyűjtés tapasztalatairól azt mondta: sok debreceni lakos fél attól, hogy őszintén fölvállalja a véleményét, s nagyon sokan amiatt nem ajánlották őket, mert attól tartottak, a hatalom tudomására jutnak az adataik.

Az elnök úgy fogalmazott: átjárja a várost a félelem, s mivel Debrecenben nagyon sokan dolgoznak a közszférában, nem kevés azoknak a száma, akik munkahelyi retorziótól tartanak, ha a civileket támogatják.

Gondola Zsolt fölhívta a figyelmet arra: az ajánlásgyűjtés során megbizonyosodtak arról is, hogy a Fidesz debreceni támogatottságát javarészt a média generálja, ugyanis – mint mondta – "a lépcsőházakés a kertségek népe Fidesz-ellenes". Az elnök közölte: a valóság és a Fidesz által sugalmazott támogatottság köszönő viszonyban sincs egymással.

Kérdésünkre, miszerint szolidárisak-e azokkal a fővárosi civil szervezetekkel, amelyeket a napokban kormányzati és rendőrségi támadás ért, Gondola azt válaszolta: a Civil Fórum más kategóriába tartozik, mint az említett szervezetek. Hozzátette: ők helyi ügyekkel foglalkoznak kizárólag saját pénzből, működésüket nem állami forrásból finanszírozzák, közpénzt nem használnak, így nem kell számítaniuk a Kehi látogatására.

A sajtótájékoztatón részt vett Kósa Márta, a Civil Fórum polgármester-jelöltje, aki azt mondta: bízik abban, hogy hiteles alternatívát képesek ajánlani a debreceni választóknak. Mint elhangzott: a Civil Fórum nem szövetkezik politikai pártokkal, a szervezet egyetlen "koalíciós partnere" Debrecen város közössége.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.