Ők az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) károsultjai, akik háromnapos ülősztrájkkal akarják fölhívni a figyelmet arra, hogy a cég szerintük átverte őket, s emiatt lehetetlen helyzetbe kerültek, több száz sorstársukkal együtt se munkájuk, se fizetésük.

A három tiltakozó egyike, Tóthné Gábor Ildikó, a demonstráció főszervezője keserűen jegyzi meg, hogy a három napra tervezett ülésből könnyen „folyamatos ott-tartózkodás” lehet, mert ha nem rendeződik a helyzete, akkor ki fogják lakoltatni, utcára kerül, s erre az esetre kinézte magának a kormányhivatal előtti járdaszakaszt, odaköltözik, ha hajléktalanná válik. Az van a szemébe írva, hogy nem viccel.

Mellette a debreceni Rigola Lajos Zoltán ül, aki a szőke hajával és szőke bajuszával úgy néz ki, mintha Robert Redford bátyja lenne, kiderül, hogy nem sokat tévedek, mert a családi legenda szerint felmenőik ír eredetűek, igaz, Rigola úrnak nem sok kedve van ahhoz, hogy neve eredetéről beszélgessünk. Ötvenhat éves, tíz évet lehúzott az erdészetben, tízet a dohánygyárban, a postán ötöt, de ott tönkrement a lába, s azóta szinte lehetetlen elhelyezkednie. Ételre alig van pénze, a számlákkal elmaradásai vannak, gyermekei pedig egyelőre nem tudják támogatni, mert Londonba költöztek, és most próbálják összeszedni magukat.

A férfi arra kér, hogy írjam le az ESZOSZ-nak címzett üzenetét, ami egyetlen mondat: „Kérem, küldjék el végre a címemre a felmondólevelemet, mert annak hiányában nem tudok egyről a kettőre jutni. A címem: Wesselényi utca 55.”. Kérdem tőle, hogy biztosan leírjam-e a címét, mire azt dünnyögi: „megköszönném, mert hátha megértik, hogy ha már kitoltak velem, legalább ne nehezítsék meg a dolgomat, különben éhen fogok dögleni”.