Debrecen szégyene: rágcsálóké lett a négymilliárdos színház

Kósa Lajos polgármester 2008-ra ígérte az új debreceni színház átadását, de az épület még most, öt év elteltével is üres, mert nincs pénz a berendezésére. Korábban a Fidesz a szocialista kormányt okolta, ám a kormányváltás óta sem sikerült befejezni a beruházást: akkor ki a hibás?

A Debrecen város pénzéből bruttó 4 milliárd forintért a belvárosban fölépített új színház épülete öt éve üresen áll, de a havi fenntartási költsége az őrzésével együtt így is eléri a félmillió forintot. Debrecen fideszes vezetése 2008-ra ígérte a színház átadását, majd 2009-ben a szocialista kormányzásra kente, hogy nincs pénz a létesítmény berendezésére. De három éve a Fidesz van kormányon, a beruházást mégsem tudták befejezni. Mi lesz így a színházzal, ahol a hírek szerint már rágcsálók ütöttek tanyát? – tette föl a kérdést mai sajtótájékoztatóján Pallás György, az MSZP debreceni választmányi elnöke.

Mint mondta, az épület impozáns, még templom, irodaház, szálloda, sőt – ahogy újabban az interneten egyesek feltételezik – akár börtön is lehetne belőle. Pedig szerinte minden debreceni polgár tudja, hogy színházat álmodott ide a városvezetés, amelyet kezdettől a hírneves színészről, Latinovits Zoltánról szándékoztak elnevezni. Sajnos, a hangzatos nyilatkozatok és az elköltött milliárdok ellenére mára már se a funkció, se az elnevezés nem látszik biztosnak – tette hozzá.

Pallás György közölte: az épület már öt éve üresen áll, miközben a városi költségvetés a teljes, bruttó 4 milliárd forintos vételárat kifizette. Az eredetileg 2008-ra ígért átadási határidőt azért módosította további egy évvel Kósa Lajos polgármester előterjesztésére a városi közgyűlés, mert a belső berendezésre még hiányzott bruttó kétmilliárd forint, igaz, Vidnyánszky Attila volt színigazgató szerint a berendezésre 3 milliárd forint kellett volna.

A szocialista politikus leszögezte: a 2009-es magyarázata szerint a szocialista kormányzat büntetésből nem adott a befejezésre pénzt, miközben Somogyi Béla alpolgármester büszkén kijelentette, hogy nincs még egy olyan magyar város, amely ilyen építésbe önerőből belefogott volna. Kósa Lajos polgármester 2010-ben azt vizionálta, hogy 2012-ben a város polgárai az új stadionban nézik a meccset és az új színházba vesznek majd jegyet, de ebből sem lett semmi. Végül azt mondta: a négymilliárdos vételáron felül az üres ingatlan őrzése, az energia, a víz, a tűzoltó berendezések készenléti költsége havonta félmillió forintjába kerül a város adófizetőinek.

Kósa Lajosék nem tudják, hogy mikor és miből fejezik be a színházat

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a debreceni városházát, amely közleményt adott ki, ám az semmilyen kézzelfogható információt nem tartalmaz a létesítmény várható befejezésének időpontjáról, költségeiről és annak forrásairól.

A nyilatkozat szerint "a gazdasági válság külső források hiányai okán valóban nem sikerült a színháztechnikára és a belső építészetre forrást találni". Majd a reagálás így folytatódik: "a Csokonai Színház 2013-2014-es évadának kezdetén polgármester úr kiemelt célként fogalmazta meg a Latinovits Színház befejezését, és azt kérte az új színház vezetésétől, hogy ez évben vizsgálja felül a Latinovits Színházba tervezett funkciókat. Mindez feltétele annak, hogy az önkormányzat aktualizálja a műszaki terveket úgy, hogy a beruházás megvalósítása költséghatékony és szakaszolható legyen, valamint reális alapot jelentsen külső forrás biztosítására".

Az épülő Latinovits színház
Az épülő Latinovits színház
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.