Dávid Ibolya ötezer forintra csökkentené a vagyon elleni bűncselekmények értékhatárát

Drasztikusan, húszezerről ötezer forintra kellene csökkenteni az MDF szerint a vagyon elleni bűncselekmények büntethetőségének értékhatárát - közölte Dávid Ibolya, a párt elnöke.

A húszezer forintos értékhatár - amely alatt a lopás büntetőeljárásban nem büntethető - a minimálbér harmadát jelenti, így havonta négy-öt ilyen cselekményből büntethetőség nélkül meg lehet élni - írta közleményében az MDF elnöke.

"Elszaporodtak azok a bűncselekmények, melyek elkövetői tudatosan kihasználják azt, hogy a magyar büntetőjog magasan, húszezer forintnál húzza meg a szabálysértés és a bűncselekmény közti határt" - mutatott rá a politikus. Hozzátette: ez a bűnözési forma néhol már annyira elterjedt, hogy a károsultak - tudva, hogy az ügy úgysem minősül bűncselekménynek - ki sem hívják a rendőrséget.

Dávid Ibolya közölte, az MDF hétpontos közrendcsomagjának egyik eleme - később pedig törvénymódosítási javaslata is - az a kezdeményezés, amely húszezerről ötezer forintra csökkentené a büntethető lopási tételek értékhatárát. "Napjainkban a termény-, a fa-, a színesfém-, az építőanyag- vagy a bolti lopások virágkorát éljük" - sorolta, amely alapján szerinte látható: súlyos felelőtlenség volt, hogy a jogalkotó 2006-ban gyengítette ezen bűncselekmények szankcionálását.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.