Dávid Ibolya: 'Magyarország drámai helyzetben van'

Dávid Ibolya szerint bebizonyosodott, hogy az MDF nincs egyedül határozott válságkezelési terveivel. Az MDF elnöke szerint a pénzügyi összeomlás elkerülése ma a fő kérdés, ezért is kellene asztalra tenni a Reformszövetség csomagját.

Egy hét úgy telt el, hogy egyetlen írásos tervezetet, hatástanulmányt sem láttunk a Gyurcsány-csomagból. Ez normális? - e kérdést intézte Dávid Ibolya napirend előtt Gyurcsány ferenc miniszterelnökhöz és a szocialista képviselőkhöz. Az MDF elnöke ezt követően a Reformszövetség által készített tanulmányt méltatta, s úgy fogalmazott, "bebizonyosodott, hogy az MDF nincs egyedül határozott válságkezelési terveivel, melyet a demokrata fórum a nemzeti csúcson, október 18-án hirdetett meg, s melyek szigorúsága miatt kaptak hideget-meleget".

Dávid Ibolya szerint a Reformszövetség által készített tanulmány figyelemreméltó, mert írásba foglalt anyag, aminek némi háttérelemezése is van, tehát akár az Országgyűlésben is vitára alkalmas. Ráadásul - állapította meg az előtte felszólaló Kóka Jánoshoz hasonlóan -, a tanulmány őszintén szembenéz azzal a helyzettel, amely ma Magyarországon a válságból kivezető utat kellene, hogy jelentse.

- Magyarország drámai helyzetben van, a kérdés az, hogyan kerülhetjük el a pénzügyi összeomlást - konstatálta az MDF elnöke. Éppen ezért egyeztetést kezdeményeznek a Reformszövetség képviselőivel, arra keresik a választ, hogyan kerülhetnének a Reformszövetség javaslatai a parlament asztalára. Másrészt - tette hozzá Dávid Ibolya -, "nagyszerű" a tanulmány, de vannak homályos részei, így az MDF-nek vannak kérdései is a Reformszövetséghez; nem értik például, hogy a minimálbér adómentességét miért kerülgeti a dolgozat, de "homály fedi azt is", a munkáltatók járulék-csökkentését hogyan szeretnék megoldani.

Nem mindegy ugyanis az MDF szerint, hogy az 5+3+2 százalékpontos mérséklés hogyan érintené a nyugdíjalapot, az egészségbiztosítási alapot és a foglalkoztatási alapot. Ezen kívül az szja-kedvezmények megszüntetésével, és az áfa 20-ról 24 százalékra való emelésével kapcsolatosan is szeretné az MDF a részleteket megismerni. Az áfa-emelési terv ugyanis szerintük "túlzottra sikeredett".

A kormány részéről Burány Sándor, gazdasági államtitkár minderre úgy reagált: őszintén sajnálja, hogy Dávid Ibolya kétféle mércével mér, hatástanulmányok nélkül is sietve igyekszik támogatni a Reformszövetség elemzését, míg Gyurcsány Ferenc esetén hiányolta ezt. - Van-e a Reformszövetségnek hatástanulmánya a társadalompolitikai hatásokról? - kérdezte az államtitkár, s válaszolt is: nincsen, s ezt egy rádióműsorban el is ismerték. Ezek után Burány Sándor biztosította Dávid Ibolyát és a T. Házat: ha a miniszterelnök által tett javaslatok alapján elkészülnek a törvény-tervezetek, a kormány benyújtja az azokhoz kapcsolódó hatástanulmányokat is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.